Design: Typo Print Stúdió

A Fehérvári Huszárok Napja

Mindenév december 11-én a Fehérvári Huszárok Napján Székesfehérváron, a Városház téren megemlékezünk az 1914. december 8. és 12-e között lezajlott az
I. világháború egyik legvéresebb csatájáról a Limanovai ütközetről, amikor is a lóról szállt huszárok az orosz gőzhengerrel szemben megtartották állásaikat.

2008-ban a fehérvári hagyományőrző  egyesületünk tagjai Limanovától, a 10-es huszárok első világháborús ütközetének színhelyéről lovon tették meg az utat egészen hazáig.

Az ottani harcok évfordulóján avatták fel 1939 decemberében Pátzay Pál szobrát a város Főterén. Ma már nem lehet közöttünk tanúja a galíciai harcoknak, ám éppen ezért különösen fontos, hogy megőrizzük emléküket.

Minden évben ezen a napon az emlékezés virágait elhelyezzük a 10. Császári és Királyi Huszárezred szobránál.

Limanova 1914 - A Magyar Hadtörténeti Intézet -  Digitális Legendárium munkacsoport filmje

Az alábbi írás a Nagy Háború Kutatásáért közhasznú alapítvány és a Nagy Háború Blog 2011. december 8-án megrendezett,  Rózsafi János által tartott, Limanova-előadóestjén elhangzott előadás szerkesztett változata.

Limanova-előadás brosúrája letölthető változat (PDF, 551 KB)

"Jöttek, láttak, győztek…"

 Rózsafi János: Fehérvári huszárok a limanovai csatában

Az előadás címe egy huszárnótából vett részlet. Egy olyan nótából, amely még ma is gyakran felcsendül lakodalmakban vagy akár baráti nótázások során. Különösen azokon a településeken, amelyek egykor a székesfehérvári császári és királyi 10. (Vilmos) huszárezred hadkiegészítő területén találhatók, így a Fejér megyei Adonyban is, ahol születtem. A büszke, daliás huszároknak már csak az emlékük maradt meg, de a róluk született nóta még ma is felhangzik néha.

 Fehérvári huszárok egy csoportja a frontra indulás előtt
(Forrás: a szerző gyűjteményéből)

A székesfehérvári lovassági laktanya korabeli képeslapon
(Forrás: a szerző gyűjteményéből)

Az 1800-as évek második felében 1887-től 1892-ig Pécs városában állomásozott az ezred. Sorozási területe Fejér, Baranya és Tolna megye volt. Az ezred 1892-ben került át az újonnan épített székesfehérvári lovassági laktanyába, ahol 1896-ig tartózkodtak. Következett Nyíregyháza (1901-ig), majd Czernowitz (1908-ig), végül Budapestre kerültek és 1914. július 30-án innen, a ferencvárosi pályaudvarról indultak a szerb frontra.

A Világháború képes krónikája huszárt ábrázoló címlapja
(Forrás: a szerző gyűjteményéből)

"Mi, a lovasság gyönyörű békeuniformisban indultunk: viaszosvászonnal bevont csákó, arany zsinóros kék atilla, panyókára vetett arany zsinóros, prémes, világoskék mente, zsinóros veres nadrág. Jó és hálás célpontot szolgáltattunk az ellenségnek." - írta naplójában Kozma Miklós csapattiszt.

A hadműveleti területre kivonult császári és királyi 10. lovashadosztály a következő dandárokból állt: a 4. lovasdandárból (10. fehérvári és a 13. jászkun huszárezred), és a 8. lovasdandárból (9. Nádasdy huszár ezred és a 12. ulánus ezred).

A Száva folyó mentén végzett határbiztosítás után a lovashadosztályt a keleti frontra szállították. A fehérvári huszárok augusztus 26-án lépték át az orosz határt, majd rövidesen részt vettek a visszavonulásokat fedező, felderítő harcokban. Következett egy újabb offenzíva, a visszavonuló oroszok üldözése. Az ezred ennek során 200 foglyot adott le. Viszont a számos kisebb - nagyobb harc, a lóháton megtett több mint másfél ezer kilométer, a rossz időjárás, az elavult felszerelés miatt jelentősen lecsökkent a legénység és a lovak létszáma. Novemberben már egyre több volt a gyaloghuszár. Megváltozott a harcmodor is, mert nem lóháton harcoltak, hanem gyalogosként a lövészárkokban.

E rövid hadi múlt ismertetése után érkeztünk el 1914. december elejéhez, amikor a 10. lovashadosztály mind a négy ezredével a galíciai Neusandez környékén volt és részt vesz az ott zajló harcokban. Ezekről a hadműveletekről Pollmann Ferenc tanulmányában olvashattunk a blogon.

 Huszárok visszavonulása Limanova felé
(Forrás: Hadtörténeti Levéltár, Tanulmánygyűjtemény, Julier Ferenc limanovai anyaggyűjtése)

Az orosz 15. gyaloghadosztály előnyomulása miatt a lovashadosztály azt a feladatot kapta, hogy a Limanovától keletre fekvő Jabloniec gerincre vonuljon vissza. A Markovits Kálmán ezredes vezette fehérvári 10-es huszárok december 7-én délután érkeztek Limanovára. Még aznap este az ezred három századát lóról szállva a Limanova előtti állásokba rendelték. A Radoychich százados vezette 10/4. századot (68 karabély) a Kanina felé húzódó műút mindkét oldalára (balszárny), a Hertelendy százados parancsnoksága alatt álló 10/5. század tőlük hátrább került, mint tartalék. Brokes százados 10/2. századát (50 karabély) pedig a Jabloniec magaslat gerincére és északi lejtőjére vezényelték (közép védőszakasz). Brokes századoshoz csatlakozott a jobbszárny: a Diószeghy százados vezette szegedi 3. honvéd huszárezred 3. százada 70 karabéllyal.

Azért, hogy megismerjük a limanovai csata helyszínét, nézzük át a terepszakaszokat. Maga a Jabloniec hát egy a terepszintből kb. 200 méter magasra kiemelkedő, erdőrészletekkel borított terület, amely Limanova felől a 624-es magassági pont felé emelkedik. Az állás jobbszárnya a Jabloniec erdős déli lejtőjén egy tisztás mentén haladt.

 A Jabloniec dél felől készült fotója 1937-ből
(Forrás: Julier Ferenc Limanowa, a magyar katona csatadöntő küzdelmeinek okmányok és szemtanúk naplói vagy adatai alapján megírt részletes története. Budapest, 1937.)

A mögötte levő erdő a tartalékok fedett elhelyezését tette lehetővé. A hevenyészett fő védelmi vonal közepe a Jabloniec lapos gerincén egy kis nyírfaerdő előtt húzódott végig, majd az északi lejtőjén lefelé haladva érte el a kaninai köves országutat.

 A Jabloniec gerincéről készült fotó 1937-ből
(Forrás: Julier Ferenc fent említett műve)

Itt az északi lejtőn, az állásokkal szemben a műút felé mély, meredek falú vízmosások találhatók, amelyek a következő napokban kedvező lehetőséget kínáltak a támadáshoz gyülekező oroszoknak.

És végül az állás bal szárnya, amely a műút mindkét oldalán húzódott. Az úttól északra itt is voltak vízmosások, és itt is a távolabbiak a támadóknak nyújtottak kedvező terepet.

 A Jabloniec észak felől készült fotója 1937-ből
(Forrás: Julier Ferenc fent említett műve)

Összességében megállapítható, hogy a védelem szempontjából igen kedvezőtlen és szinte semmiféle komolyabb védelmet nem nyújtó állásokban zajlottak a következő napok összecsapásai.

December 7-én két Landsturm munkásosztag dolgozott a Jabloniec-háton és lejtőjén, hogy valamilyen állást építsenek a kijelölt területen. Amikor a huszárok odaértek, akkor még csak fél méter széles és fél méter mély, összefüggéstelen gödröket találtak, némelyiket vízzel tele. Drótakadály nem volt. A leplezés teljes hiányával szembesültek. Ez különösen azért volt hátrányos, mert a környező magaslatokat megszálló ellenség jól belátta ezeket, és az orosz tüzérség részére igen jó célpontokat nyújtottak. A két századparancsnok ekkor úgy gondolta, hogy csak egy éjszakáról van szó, és majd reggel leváltják őket. Talán még biztonságban is érezhették magukat, mert az előttük levő terepszakaszban a lovashadosztály három ezrede, mint előretolt, "első vonalbeli védők" helyezkedtek el. A 624-es magassági pontot és környékét a 13-as huszárok, a fél 212-es Landsturm zászlóalj és a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred 38 főnyi maradványa szállta meg.

December 8-án nem történt leváltás, de az előretolt állásokban levő 13-as jászkun huszárokat orosz járőrök támadták meg. A 10-es lovashadosztály parancsnoka, Herberstein tábornok a délelőtt folyamán maga is előrelovagolt a Jabloniec állások előterébe, és személyesen győződött meg az egyre nagyobb erővel előnyomuló orosz csapatokról. 15 óra 45 perckor visszavonta az előretolt három ezredét, majd a lóról szállt 13-as jászkun huszárokkal megerősítette a fő védelmi vonallá vált jablonieci védőszakaszokat. A 13/1. és a 3. század a magaslat gerincére, a 13/4. és 6. század a "közép" védőszakaszba került. A 13/5. század tartalék lett. A délutáni órákban az orosz nehéz tüzérség megkezdte belőni magát, több üteg lőtte Limanovát is. A beérkezett ellenséges gyalogság a magyar állásoktól kb. 1000-1500 lépésre beásta magát. Az esti órákban már kölcsönös tűzpárbaj vette kezdetét, amely aztán a sötétség teljes beálltakor elhallgatott.

Az 1914. december 8-a esti állapot Google Earth alkalmazásra vetítve. Kékkel a huszárok védővonala, előttük pirossal a Jabloniec előterében magát beásó orosz gyalogság

Ismerve az állások műszaki állapotát, a terep adta nehézségeket, nézzük meg, hogy 1914. december 9-én reggel milyen volt a védőerők csapatrendje az erők átcsoportosítása után:

Jobbszárny, parancsnoka Spilka Géza százados, 13. huszárezred:
20. honvéd gyalogezredtől 45 puska, Diószeghy 3/3. honvéd huszárszázad (70 karabély), 13/1. huszárszázad (40 karabély), 10/2. huszárszázad (50 karabély), egy Landsturm munkásosztag, a 10. huszárezred fél géppuskás osztaga 2 db géppuskával. Tartalék: a balszárny mögött a 13. huszárezred 3. százada, 22 karabéllyal.

Közép védőszakasz, parancsnoka Cserhalmi Jenő őrnagy, 13. huszárezred:
13. huszárezred 4. és 5. százada 100 karabéllyal, valamint a 10. huszárezred fél géppuskás osztaga 2 db géppuskával. A huszárok között volt elhelyezve (keverve) a fél 212-es Landsturm zászlóalj régi elavult Werndl puskákkal. A védőszakasz mögött két tartalék volt képezve: a jobbszárny mögött a 13-as huszárok 6. százada 50 karabéllyal, a balszárny mögött a 10-es huszárok 5. százada húzódott meg 50 karabéllyal.

Balszárny, parancsnoka Radoychich Lajos százados, 10. huszárezred:
59. gyalogezred egy százada 120 puskával, a fehérvári 10-esek 4. százada 68 karabéllyal, és mögöttük helyezkedett el a kassai 5. honvéd huszárezred fél géppuskás osztaga 2 db géppuskával, Böszörményi Árpád főhadnagy vezetésével.

A Limanova déli kijáratánál elhelyezett 10/3. század Folis Jenő százados vezetésével arcvonal mögötti összekötő szolgálatot látott el lóháton. (Nem esett szó a 10/6. századról. A fehérvári huszárok e százada ugyanis ekkor még Burián Mihály százados, századparancsnok vezetésével hírszerző járőrtevékenységben vett részt.)

A légvonalban kb. 1700 méter arckiterjedésű állás minden három méterére jutott egy puska vagy karabély (ne számítsuk bele a régi, elavult, lövéskor nagy füstöt képező Werndl puskás Landsturm csapatokat). Minden 300 méterére jutott egy géppuska.

December 9-én virradatkor megkezdődött a kölcsönös tüzelés, és elkezdődtek az orosz előretörések. Csatanapra virradt a reggel. Virradat után az orosz gyalogság azonnal megtámadta a limanova előterében húzódó hevenyészett magyar állásokat. A kaninai műút két oldalán, a vízmosásokban előrelopakodva, kb. 6-800 lépésre megközelítették Radoychich százados védőszakaszát, és heves tüzelésbe kezdtek. A védők viszonozták a tüzet. Délelőtt 9 órától már az orosz nehéz tüzérség is lőtte a műút menti területet. Támadás kezdődött a Jabloniec északi lejtőjén húzódó középső védelmi szakasz ellen is. A Cserhalmi őrnagy parancsnoksága alatti állások védői is azt látták, hogy az előttük húzódó vízmosásokban egyre nagyobb számban gyülekeznek az oroszok. Majd a mélyedésekből előrekúszva több kísérletet tettek, hogy megközelítsék a magyar állásokat. 9 órakor nagy erővel, több rajvonalban egymás mögött rohamra indult az ellenséges gyalogság. A védők fegyver és géppuskatüzében, és a tüzérség támogatása mellett a támadás azonban súlyos veszteséggel összeomlott. A hajnali órákban a jobbszárny fedezékei előtt is megjelentek az oroszok, akik a fél órás tűzharc után visszahúzódtak a mögöttük levő fenyőerdőbe. Később ez az erdő volt az orosz tartalékok gyülekezési helye. Az ellenség nagy erőkkel megindított reggeli gyors frontáttörési kísérlete mindhárom védőszakaszban kudarcba fulladt.

 Az 1914. december 9-ei helyzet
(Forrás: Hadtörténeti Levéltár, Tanulmánygyűjtemény, Julier Ferenc limanovai anyaggyűjtése)

A több napja a szabadban tartózkodó, gyengén élelmezett és kevés lőszerrel rendelkező védők arra használták fel a harci szünetet, hogy lőszert szerezzenek és élelmet. Az ellátás nehézségét jól mutatja, hogy Radoychich Lajos századosnak éhes legénysége számára úgy kellett "összekoldulnia" az 59-es bakáktól 20 doboz konzervet. A déli órákban ismét újabb általános orosz támadás indult az egész védővonal ellen. A tüzérségi tűzzel támogatott támadássorozatot ekkor is sikeresen visszaverték a védők. A támadók annyi eredményt értek el, hogy a középső védőszakasz előtti kis erdőbe sikerült megvetniük a lábukat, és azonnal beásták magukat. A közelében húzódó vízmosásban és az erdőben levő erőkhöz ezután folyamatosan érkeztek az erősítések. A következő órákban harci szünet állt be, amelyről tudták a védők, hogy ez ebédosztást jelent az oroszoknál. A másik oldalon a magyar védők még mindig semmilyen élelmet nem kaptak, és a lőszerellátás is akadozott. A délután 3 óra körül megindult újabb orosz támadás során, a középső védőszakasz közelében összegyűlt ellenséges gyalogság oly erővel támadott, hogy betört a 13/5. huszárszázad által védett állásokba, és heves kézitusa vette kezdetét. A védők hiába küzdöttek elszántan, a túlerő miatt hátrálniuk kellett. Csak a két oldalról megindított ellentámadás hatására kezdett el menekülni a támadó csoport, fegyvert, felszerelést eldobálva. Számos halott, sebesült és fogoly maradt vissza. A foglyok elmondták, hogy 18 teljes hadilétszámra kiegészített század támadott ezen a napon. Az út menti állásokat védő Radoychich-védőszakaszt ért támadások visszaverésében igen nagy szerepe volt Böszörményi főhadnagy két géppuskával rendelkező osztagának. Az egyiket állandóan a főhadnagy kezelte, miközben az orosz tüzérség pontlövésekkel igyekezett kilőni őt. Az est aránylag csendet hozott, de az orosz nehéz tüzérség igen hatékonyan lőtte Limanovát, keresve a lovas ütegeket. A fehérvári 10-esek lovait a lövegtűz miatt Limanováról Zamiescie felé küldték vissza.

A sötétedést kihasználva december 9-én este megkezdődött a védők átcsoportosítása és a 13-as jászkun ezredet kivonták az arcvonalból. A balszárnyra került a miskolci 10. honvéd gyalogezred III. zászlóalja Békássy százados vezetésével. Ők váltották fel a Radoychich-századot, amelyet a leváltás után tartalékként hátraküldték. A középső védőszakasz Hertelendy Miklós százados (10/5. század) parancsnoksága alá került. A jobbszárnyon pedig Brokes Jenő százados (10/2. század) vette át a védőszakasz parancsnokságát.

December 10-én nem voltak orosz tömegtámadások. Brokes százados vonala előtt egész nap csend volt. Viszont a középső védőszakasz ellen több kisebb próbálkozás is volt, melyet a védők minden esetben visszavertek. Mivel itt az állások közel voltak egymáshoz, itt igyekeztek eredményt elérni az oroszok. A nap folyamán a saját tüzérség eredményesen lőtte a vízmosásokban összegyűlt ellenséget.

December 10-én este a tartalékban levő Radoychich 10/4. század azt a parancsot kapta, hogy vonuljanak a Brokes század mögé, tartalék viszonyba. A koromsötétben csak nehezen tudtak tájékozódni, és az állások mögé érve találomra egy erdős részen meghúzódtak. Csak a következő nap reggelén szembesültek azzal, hogy hová is kerültek.

December 10-én délután 4 óra körül a 9. Nádasdy és a 13-as jászkun huszárezred parancsot kapott, hogy december 11-én reggel 6 órára váltsák fel a Jabloniecen állásban levő lovasságot. A fehérvári huszárok parancsnoka, Markovits ezredes pedig azt a parancsot kapta, hogy ezredének felváltott részeit Zamiescie-től keletre levő útelágazásnál tartalékul gyülekeztesse. Az állás mögött összekötő szolgálatra alkalmazott Folis (10/3.) századot pedig váltsa fel a Burian (10/6.) század.

Tehát elérkeztünk 1914. december 10-nek estéjéhez, amikor a védőállásban levő huszárszázadok a reggelt várták, s a felváltást. Kemény hideg volt, mindenki fagyoskodva húzta össze magát a szabad ég alatt. Éjfél előtt egy órával orosz tűzrajtaütés volt a jobbszárnyon, aztán csend lett. Brokes százados 11-én 02 órakor még végigjárta a védőszakaszát, ahol a nagy hideg miatt a legénység sem aludt.

 Az 1914. december 10., 24 órai helyzet
(Forrás: Julier Ferenc fent említett műve)

December 11-én reggel 5 óra után még teljes sötétség volt. Hírtelen erős gyalogsági tűz zúdult a magyar középső és a jobb szárnyra. Hangos "urrá" kiáltás is hallatszott, amely az orosz gyalogsági roham kísérője volt. Az oroszok rövid puskatüzelés után szuronyrohamra indultak. Támadásukat nem lehetett megállítani, és a Jabloniec gerincén betörtek az állásokba. Brokes százados a tartalékért indult, és amíg ő távol volt, a gyilkos közelharcban elesett a 10-es huszároktól Kovácsffy Kálmán főhadnagy, alantos tiszt és Takács Gábor százados, a géppuskás osztag parancsnoka is. A sötétben tomboló közelharc elérte a középső védőszakasz jobbszárnyán tüzelő 10-es géppuskás osztagot is. Az összekeveredett tömegben Margitay József főhadnagyot csak akkor vágta oldalba a puskájával az egyik orosz, amikor az már pisztollyal lövöldözött az ellenségre. Addig mindegyikük azt hitte, saját társa áll mellette.

Igen érdekes volt a Radoychich század összecsapása a betört ellenséggel. Az előző nap éjszaka a nagy sötétben ugyanis szinte merőlegesen helyezkedtek el az arcvonalra. Amikor az orosz betört a Jabloniec gerincén és a közelharc előttük zajlott, Radoychich parancsot adott a támadásra, amelynek során oldalba kapták az orosz támadó sorokat (az oroszok balszárnyát), és azt visszavetették. (Visszaemlékezésének a támadásról írt részlete a blogon is olvasható.) Elérve az eredeti állások jobb szélét, Radoychich azt embereivel megszállta. Az arcvonalba a betörés kb. 150 lépésnyi szélességben történt, és az ember-ember elleni harcban álló tömeg folyamatosan az állások mögötti nyírfaerdő nyugati szegélye felé sodródott. Még mindig sötét volt, alig lehetett látni valamit.

Ezekben a percekben Limanova délkeleti kijáratától a lovaikról szállt 13-as jászkun és 9-es Nádasdy huszárezred századai elindultak, hogy az előző este kapott parancs értelmében felváltsák az első állásokban levő huszár ezredeket. Spilka Géza százados vezetésével a 13/1. és 13/2. század a kaninai műút melletti állásokba, a 10/III. zászlóalj megerősítésére szerencsésen beérkezett. A Cserhalmi Jenő őrnagy parancsnoksága alatt álló 13/4. és 5. század a középső védőszakasz balszárnyába érve azonnal a harcok sűrűjébe csöppent. Az 5. század a balszárnynak a gerinc felé eső részében betört oroszok ellen, míg a 4. század huszárjai és az utászszázad legénysége a nyírfaerdő szélén dúló harcba vetette be magát. A Muhr Ottmár ezredes vezette 9-es huszárok 1., 3., 4. és 5. százada a nyírfaerdő felé vonult, amikor egy sebesült 10-es huszárral találkoztak. Az elmondta, hogy az oroszok betörtek az állásokba és visszaszorították a védőket. De ekkor már láthatók is voltak az erdő szélén küzdők. Muhr ezredes azonnal parancsot adott a támadásra, amelynek során orosz puskalövésektől ő is hősi halált halt. Szintén elesett a 10-es huszároktól az 9. ezredhez vezényelt Szántay Jenő százados is, az 1908-as londoni olimpián egyéni kardvívásban negyedik helyet elérő kiváló katona, a géppuskás osztag parancsnoka. A 13-as és a 9-es huszárok támadása sikerrel járt, gyilkos kézitusa után, leküzdve az ellenséget, visszafoglalták az eredeti védőállásokat. A támadók elestek, fogságba estek, vagy állásaikba visszarohantak. Reggel 6 óra 15 perc volt ekkor.

A harc után állásba került századok a parancs szerint felváltották a Hertelendy (10/5.) és a Brokes (10/2.) századok maradványait, akik elvonultak Limanovára, és a nap folyamán már nem vették részt a harcokban. Nem így a Radoychich százados, a 10/4. századának maradványával. Leváltáskor a 68 emberéből csak 14-et tudott összeszedni. Limanovába érve találkoztak a 8. lovasdandár parancsnokával, Bauer tábornokkal, aki újra az első vonalba rendelte őket. Századát megerősítve mindenféle alakulatból összeszedett katonával, délelőtt 9 órakor újra a régi állásaikban voltak. A nap folyamán három nagy támadást indítottak az orosz csapatok, amelyek visszaverésében a Burian Mihály százados vezette 10/6. század is részt vett. Előző nap érkeztek meg a felderítésből, de 11-én reggel parancsot kaptak az első vonalba vonulásra. Századának 47 főnyi legénységét egy rutén század részeivel és a 20 honvéd gyalogezred Marton Boldizsár szakaszvezető szakaszával megerősítve kerültek az első védővonalba, és vettek részt a harcokban.

A Jabloniecen kifejtett hősies ellenállás nagy áldozatot követelt a védőktől. A 10-es huszárok vesztesége a harcokban 4 tiszti és 23 fő legénységi halott, 52 legénységi sebesült és 10 eltűnt.

Folba János, a 10. lovashadosztály lelkésze emlékezik az elhunyt hősökre
(Forrás: Pesti Napló Háborús Albuma. I. rész)

A hősi halottakat Folba János, a 10. lovashadosztály lelkészének vezetésével temették el. A fehérvári huszárok közül ma is név szerint azonosítható néhányuk sírja. Így Tymbach-ban a 365-ös számú temetőben: Szántay Jenő százados, Takács Gábor százados és Kovácsffy Kálmán főhadnagy sírja.

A Jabloniec gerincén kialakított 368-as számú sírkertben található a következő 10-es legénységi hősi halottak sírja: Singer József, Ragé István, Nagy János, Moharos János, Kirchoffer József és Fiskus András. A többiek ma már jeltelen sírban nyugszanak.

Tymbach, 365-ös temető Szántay Jenő százados, Takács Gábor százados,
Kovácsffy Kálmán főhadnagy sírjaival
(Forrás: picasaweb.google.com)

Az ezrednél a december elején lezajlott harcokban való helytállásért a következő kitüntetéseket osztották ki: 1 arany, 23 első osztályú, 58 másod osztályú és 73 bronz vitézségi érem.

Markovits Kálmán ezredesnek, a fehérvári huszárok ezredparancsnokának 1925. július 12-én, Pusztaberényben papírra vetett visszaemlékezése rövid, katonás tömörséggel jellemzi e nap hősies helytállását: "Tisztek és legénység példásan harcolt, míg a várva várt erők megérkeztek."

(A fenti írás a Nagy Háború Blogon 2011. 12. 28-án megjelent cikk utánközlése, a Nagy Háború Kutatásáért közhasznú alapítvány és a Nagy Háború Blog engedélyével.

A limanovai csata emlékezete

A limanowai csatáról számos cikk, híradás jelent meg a korabeli lapokban. Születtek visszaemlékezések és irodalmi művek is.

Az alábbi írás a Nagy Háború Kutatásáért közhasznú alapítvány és a Nagy Háború Blog 2011. december 8-án megrendezett,  Szőts Zoltán Oszkár által tartott, Limanova-előadóestjén elhangzott előadás szerkesztett változata.

Limanova-előadás brosúrája letölthető változat (PDF, 551 KB)

Egy kultusz kezdetei - a limanovai csata megjelenése a napilapokban

Szőts Zoltán Oszkár: A limanovai csata megjelenése a napilapokban

A limanovai csata napjainkban nem tartozik a széles körben ismert események közé. Nem volt ez mindig így. A két világháború közti Magyarországon kegyelettel ápolták emlékét, sőt valóságos kultuszt kerítettek köré. Miben gyökerezett ez a kultusz?

Molnár Ferenc író, mint haditudósító Limanova hősei, livnói Hadfy Imre tábornagy és péterfalvi Molnár Dezső vezérőrnagy között
(Forrás: A Hadsereg című folyóirat, 1916)

Elsődlegesen a katonai győzelemben, illetve a magyar katonák szerepvállalásában. Azonban ezek a tények még önmagukban kevesek lettek volna, szükség volt arra is, hogy mindez széles körben ismert legyen, hiszen olyan eseményt nem lehet tisztelettel övezni, amely nincs benne a köztudatban. A kérdés tehát az, hogyan váltak ismertté a limanovai történések?

A válasz, mint napjainkban is, a médiában keresendő. A századfordulóra kialakult a világsajtó fogalma, a hírszolgálat átfogta az egész civilizált világot. A magyar sajtóélet fejlődése semmiben sem maradt el a nyugat-európai vagy az amerikai fejlődéstől. A tankötelesség bevezetése megteremtette azt a széles írni-olvasni tudó tömeget, amely a sajtó piacává vált, ennek következtében a sajtótermékek modern tömegtermékek lettek. Valamennyi társadalmi rétegnek megvolt a maga lapja, amely egyúttal komoly befolyással is rendelkezett olvasói gondolkodására.

Természetesen a kormányzat felismerte ennek jelentőségét. Mint a hadviselő országok általában, a Monarchia is arra törekedett, hogy a sajtót a háború szolgálatának rendelje alá. A hadviselés érdekeit érintő kérdésekről kizárólag az arra kijelölt szervek adhattak tájékoztatást. Ezek voltak a miniszterelnökség sajtóosztálya, a honvédelmi miniszter, a hadügyminisztérium sajtóirodája, és a császári és királyi hadsereg főparancsnokságának sajtóhadiszállása.

 A Sajtóhadiszállás 1914. december 13-ai hivatalos jelentése

(az úgynevezett Hőfer-jelentés) a limanovai győzelemről

(Forrás: Pesti Napló 1914. december 14-ei száma)

Ezek közül a Sajtóhadiszállás kiemelt szerepet játszott két okból. Egyrészt, mert a K.u.K. Hadsereg főparancsnokságának szervezeti keretében, a hadműveleti osztály alárendeltségében működött, így a hadmozdulatokról, haditervekről, hadi eseményekről azonnali és közvetlen információval rendelkezett. Másrészt a polgári lapok munkatársait felmentették a katonai szolgálat alól, és 1914 szeptemberétől ide osztották be őket haditudósítóként. Gyakorlatilag tehát valamennyi magyarországi napilap a Sajtóhadiszállásról, illetve annak közvetítésével kapott információkat, és csak annak engedélyével közölhetett híreket. A tudósítók mozgását is ez a szervezet irányította. Bármilyen hír is jelent meg tehát, az hivatalos álláspontot tükrözött kisebb-nagyobb mértékben. A limanovai csata közismertté válása is a Sajtóhadiszállásnak köszönhető. Hogyan nézett ki ez a gyakorlatban?

Hogy erre a kérdésre válaszoljunk, a legcélszerűbb felütni a korabeli napilapokat. Összesen négy sajtóorgánum 1914 decemberében kiadott számait vizsgáltam meg, a Népszaváét, a Pesti Naplóét, a Pesti Hírlapét és Az Estét. Mind a négy lap folyamatosan közvetített a háború eseményeiről. Nemcsak elméleti kérdésekre szorítkoztak, valamennyiüknek kiküldött haditudósítói dolgoztak a frontokon. Ennek következtében híradásaikat átnézve képet kaphatunk a Sajtóhadiszállás szándékairól, közléseiről.

 A négy lap Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kötött példányai

Pesti Hírlap

A lap 1914. december 14-én, a „Nyugat-Galíciában megvertük az oroszok déli szárnyát” című, két oldalas cikkében említi meg először a limanovai csatát. Értékelése szerint az ellenség déli szárnyát verte meg és késztette visszavonulásra itt a Monarchia hadereje, amely kulcsfontosságú momentum a hadjárat sikere szempontjából. A következő témába vágó cikk december 20-án jelent meg. A cikk címe ("A limanovai csata") alatt közvetlenül az "A sajtóhadiszállás engedélyével" sor látható, így biztosak lehetünk benne, hogy ez a híradás a hivatalos álláspontot képviseli. A cikk ismerteti a csata részletes menetét. Bevezető mondatai jól példázzák, hogy mennyire nyomatékosítani kívánja szerzője az itteni győzelmet.

 Részlet a Pesti Hírlap 1914. december 14-ei számának címlapjáról
(forrás: Országos Széchényi Könyvtár törzsállománya)

"Ami az északi hadszíntéren történik, az röviden így jellemezhető: az értelem diadala a nyers erőn. A limanovai győzelemmel, amelyről a hivatalos jelentés már tudósított, áttekinthetővé válik az egész harctéri helyzet. Négyszázkilométeres fronton harcol egy több milliós hadsereg. Az egyes seregrészek nagyszerűen működnek együtt a végső céllal, az elmaradhatatlan győzelemért."

A lap a hónap hátra levő részében már nem foglalkozott a limanovai csatával.

Népszava

A lap szintén december 14-én jelentette meg első híradását, a címlapon "A háború az oroszok ellen" címmel közölt összeállításban egy bekezdés erejéig, amely így hangzik:

"A nyugat-galíciai csatában az oroszok déli szárnyát tegnap Limanovnál megvertük és visszavonulásra kényszerítettük. Az ellenség üldözését megkezdtük. Arcvonalunk többi része ellen intézett minden támadás, úgy mint az előző napokban, most is összeomlott."

 A Népszava 1914. december 14-ei számának címlapja
(forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

A következő tudósítás december 22-én jelent meg, de 19-ei dátumozással, Hugo Schulz tollából. Szintén a csata fontosságát, és a Monarchia katonáinak hősiességét emelte ki, rámutatva az orosz halottak nagy számára. December 24-én Hugo Schulz egy újabb, ezúttal már két oldalra kiterjedő méretű tudósítását közölték. Az előző írással szemben a szerző itt már a környékbeli lakosokra koncentrál, az ő nyomorúságukról számol be a hadműveletek kapcsán, hangsúlyozva a szörnyűségeket, melyet az orosz katonák elkövettek ellenük, ezzel szociális szinten is fontossá téve a limanovai győzelmet.

Pesti Napló

A Pesti Napló, talán immár nem meglepő módon, szintén december 14-én adott hírt először a limanovai győzelemről, méghozzá a címlapon, vastag betűkkel, kiemelt helyen. A cikket Lázár Miklós írta, s a cím alatt itt is szerepel a Sajtóhadiszállás, december 13. felirat, amely rávilágít, hogy itt is hivatalos híradásról van szó. A cikk hangsúlyozza, hogy a hadvezetés előzetes véleménye az volt, hogy Magyarországot Galíciában kell megvédeni, a háború itt fog eldőlni. A szerző szerint az események ezt a prekoncepciót tökéletesen alátámasztják, az orosz déli szárny veresége döntő fordulatot jelent.

 A Pesti Napló 1914. december 14-ei számának címlapja
(forrás: Országos Széchényi Könyvtár törzsállománya)

December 19-én újabb címlapos Lázár-cikk jelent meg a Sajtóhadiszállás engedélyével. Drámai megfogalmazása a magyar szerepet hangsúlyozza. Zárómondatai a következők:

"A soproni Nádasdy-huszárezredet illeti meg a döntés oroszlánrésze. Gyalogosan küzdöttek, karabélyuk agyával roncsolva az orosz koponyákat. Éjszakától délig tartották a magaslatot. Muhr ezredes és Szántay kapitány az első sorban küzdve hősi halált haltak. Sírjuknál fedetlen fővel sirattam magyarjainkat, akik tisztjeikkel együtt nyugszanak. Soha ilyen büszke reményekkel nem követtem csapatainkat, mint e jelentőségteljes és a tavasz fuvalmaival játszó decemberi napokban."

Lázár december 20-án újabb cikket publikált, melyben a limanovai győzelem előzményeit tekintette át, szintén a Sajtóhadiszállás jóváhagyásával. Az egész oldalas írás november második felétől december 14-éig írja le a hadműveleteket. Konklúziója szerint az oroszok ezzel a vereséggel nagyon súlyos helyzetbe kerültek, és visszavonulás alatt vannak. December 21-én Lázár tovább folytatta a limanovai győzelem méltatását. Ez az írása inkább irodalmi jellegű, s a huszárok hősiességét hangsúlyozza benne. A lap utolsó témába vágó cikke december 22-én jelent meg, ezúttal a Berliner Tageblatt rövid és tömör tudósítását átvéve. A hónap hátralevő részében több cikk már nem foglalkozott a limanovai csatával.

Az Est

Úgy tűnik, hogy Az Est egy kis fáziskésésben volt a többi laphoz képest. December 14-én ugyanis semmilyen hírt nem adott még a limanovai eseményekről. Másnap azonban már igen, a rövid katonai hírek között egy bekezdés az itteni győzelemmel foglalkozik. December 20-án a címlap vezérhíreként adtak hírül limanovai győzelemről. A hír a Sajtóhadiszállás jóváhagyásával jelent meg. Szövege a következő:

"A visszafoglalt Neu-Sandecből tehetek rövid és boldog jelentést arról, hogy a limanovai nagy győzelmünk Magyarországnak az oroszoktól való teljes felszabadítását jelenti. Tymbark környékén meglepő gyorsasággal vasuton összpontosított seregünk Limanova irányából oldalba támadta a Bochnia felé előtörő oroszokat, a kik váratlan fellépésünkre kénytelenek voltak oda felszívni Lemberg felől a magyar Kárpátokból leggyorsabb tempóban minden erejüket. Ezt a futva érkezett sereget döntően és véresen megvertük és most észak felé szorítjuk.

Borzadva álltunk ma rengeteg halottjuk és eldobált fegyvereik közt a limanovai szántóföldeken.

Kárpáti seregünk a limanovai győzelemhez csatlakozva a hegyeken kergeti őket ki egyik elfoglalt városból a másik után."

 Az Est 1914. december 20-ai számának vezérhíre
(forrás: Országos Széchényi Könyvtár törzsállománya)

Jól láthatóan a szöveg, mint elsöprő győzelemről szóló drámai híradásként került megfogalmazásra. A cikknek még egy érdekessége van. Írója ugyanis nem más, mint jeles írónk, Molnár Ferenc. Kevéssé ismert tény talán, hogy irodalmi munkássága mellett 1914 és 1915 folyamán Az Est és a Neue Freie Presse haditudósítójaként a fronton tartózkodott. Limanova kapcsán további három cikket jegyzett. Az első december 21-én jelent meg "A hős gyaloghuszárok közt" címmel, újfent a Sajtóhadiszállás jóváhagyásával. Molnár, a címhez illően a huszárok hősiességét, helytállását mutatja be. Hangsúlyozza áldozathozataluk fontosságát is a Magyar Hon védelmében.

 Molnár Ferenc a fronton
(Forrás: Országos Széchényi Könyvtár / Színháztörténeti Tár: KB 838/1964)

December 24-én különleges cikk jelent meg Az Estben, egy előző napi interjú Frigyes főherceg tábornaggyal, a hadsereg főparancsnokával. A beszélgetés a Sajtóhadiszállás jóváhagyásával jelent meg, de vélhetően támogathatták létrejöttét. Az áttekintett lapok közül egyikben sem jelent meg interjú a főherceggel. Frigyes kizárólag Molnár Ferencnek adott interjút, ismerve irodalmi munkásságát. A beszélgetés során többször visszatértek a limanovai csatára és a soproni Nádasdy-huszárok dicsőséges helytállására.

 Molnár Ferenc interjúja Frigyes főherceggel Az Est 1914. december 24-ei számában
(forrás: Országos Széchényi Könyvtár törzsállománya)

A harmadik írás december 25-én jelent meg "Hat égő gyertya címmel." Mint a korábbi cikkek is, ez is a Sajtóhadiszállás jóváhagyásával született meg. Molnár meghatóan ábrázolja a limanovai hős huszárok karácsonyi gyászát elesett bajtársaik sírja fölött, ezzel is mélyítve az olvasó szimpátiáját áldozatuk iránt.

A fenti három írás világosan kidomborítja Molnár Ferenc szerepét a Limanova-kultusz születésében. Hozzátenném, hogy írásai, miként többi haditudósítása is, megjelentek önálló kötetként "Egy haditudósító emlékei" címmel még a háború alatt, 1916-ban.

Az Est Molnár írásain kívül még egy cikket jelentett meg a limanovai győzelem kapcsán. December 22-én átvették a Berliner Tageblatt tudósítását, mely nagy jelentőséget tulajdonít a csata eredményének, továbbá beszámol arról is, hogy huszonhatezer orosz katona esett hadifogságba.

Mit mondhatunk el a négy napilap cikkeinek áttekintése után?

A limanovai győzelem hírét valamennyi közreadta, a hivatalos harctéri jelentés kézhez kapása után. A Népszava, a Pesti Napló és a Pesti Hírlap már december 14-én, Az Est pedig december 15-én. December 20-a után valamennyi lap visszatért a limanovai győzelemre, a Népszava kivételével mindegyik megjelölte a Sajtóhadiszállás engedélyét a cikkek során. Vélhetően December 19-ére születhetett döntés a hadsereg főparancsnokságában arról, hogy a relatíve sikertelen őszi hadiesemények után kiemelten kezeljék kommunikációjukban a limanovai csatanyerést. Természetesen itt nem pusztán retorikáról van szó. Limanova megvédése kulcsfontosságú volt az osztrák-magyar hadsereg kibontakozó támadásának sikeréhez. Mindezt tudta a hadvezetés, és mintaszerűen kommunikálta le a közvélemény felé. A napilapokban megjelenő cikkek mind kidomborították jelentőségét és pozitív képet sugároztak a hátország számára. Ez a kép pedig szimbólummá vált, a magyar katona első világháborús helytállásának szimbólumává, melyre hivatkozni lehetett az 1924-ben törvénybe iktatott Hősök emlékünnepén, és amely például állhatott a két háború közötti társadalom előtt.

(A fenti írás a Nagy Háború Blogon 2011. 12. 28-án megjelent cikk utánközlése, a Nagy Háború Kutatásáért közhasznú alapítvány és a Nagy Háború Blog engedélyével.

Köszönjük, hogy engedélyükkel lehetővé tették honlapunkon a hőseink emléke előtt való tisztelgés.