Design: Typo Print Stúdió

Hány falun és városon vonultak át két évszázad alatt az országszerte kedvelt huszár nótával, hány besorozott regruta énekelte véges-végig a falun élete nagy eseményét, hogy ősszel már ő is fehérvári huszár lesz.

A nóta még a trianoni határt is átlépte. Erről az 1960-ban erdélyi mezőgazdasági tanulmányutunk során győződtünk meg, amikor is a brassói étterembe beléptünk, a zenekar rögtön rázendített: Megjöttek a fehérvári huszárok…

10. (K. u. K.) huszárezred (Vilmos huszárok)
története, vitéz tettei és működése
(1741 - 1918)

Győznek vagy halnak a Hazáért.

10. huszárezred zászlóján a jelmondat kifejezte azt a mély elszántságot, elkötelezettséget, mely a hazát, és annak védelmét helyzet mindenek fölé.

Mária Terézia királynő 1740-től 1780-ig uralkodott. Ez a negyven esztendő szinte szakadatlan háborúskodással telt el.

Mivel elődeinél jobban támaszkodott a magyar nemesség lovagiasságára, igen nagy szerep jutott a közös hadseregben a magyar huszároknak. Trónra lépésekor elkezdődött az osztrák örökösödési háború, amelynek nyolc éve alatt tizenegy magyar huszárezred harcolt a Habsburg trónért Európa hadszínterein. A magyar főurak vállalták a hadsereg gyarapítását.

Pest vármegye két 800 - 800 főnyi inszurrekcionális (nemesi felkelő) lovasezredet állított ki Beleznay János és Halász Péter alatt, Komárom, Győr, és Pozsony vármegyék összesen öt lovasszázaddal vonultak ki. Ez a három ezred 1741 októberében vissza is tért hazájába, ahol a csapatokat feloszlatták, és személyzetükből egy rendes huszárezredet szerveztek. Az ezredet BELEZNAY JÁNOS ezredes  alapította.

Ő lett az ezred tulajdonosa, az ezredparancsnokságot, pedig gróf HADIK ANDRÁS, a későbbi neves lovas tábornok, majd az udvari haditanács elnöke vette át. Szobra ma is ott áll a budai várban.

BELEZNAY JÁNOS ezredes

A Beleznay huszárezred zászlaja 1745-ből

gróf HADIK ANDRÁS

Leghíresebb ezredtulajdonosok közt szerepelt gróf BETHLEN JÓZSEF, MÉSZÁROS JÁNOS altábornagy (1798-1813). Az ő idejében vette fel az ezred a 10. sorszámot.

a későbbiek során III. FRIGYES porosz király,

majd IV. FRIGYES porosz király lett az ezred tulajdonosa,

1888-tól, pedig örök időkre III. FRIGYES VILMOS porosz király.

Az örök idők azonban a háború súlyos eseményei miatt csak 1918-ig tarthatott. Ekkor AUGUST von MACKENSEN vezértábornagy a német hadsereg kiváló parancs-noka vette át az ezredet

A lovassági ezred tulajdonosoknak 1790-ig igen lényeges előjogai voltak: pallosjoguk lévén, élet és halál urai voltak. Ők nevezték és léptették elő a tiszteket. Ők engedélyezték a házasságot (egy hátasló ellenében). Hónapokig tartó szabadságokat adhattak, az utód nélkül elhalt tisztek után öröklési joguk volt, meghatározták az egyenruhát. Ők vették fel a katonák zsoldját és felszerelési járandóságokat, övéké lett az elesettek és szökevények járandósága. A legénységtől - házasság engedélyezése esetén - egy ezüstkanalat kaptak. Ezred tulajdonosa válogatta, ki és milyen mértékben élt ezekkel, a jogokkal. Egy huszárezred létszáma akkor 500 fő volt. A huszárezredeknél az előjogokat 1790-ben eltörölték.

Az osztrák örökösödési háború (1740-1748)

Az osztrák örökösödési háború (1740–1748) VI. Károly német-római császár halála után, leányának, Mária Teréziának trónra lépését követően robbant ki. Bajorország, Spanyolország és Szászország uralkodói a száli törvényekre hivatkozva elutasították a Pragmatica Sanctioban kodifikált leányági öröklést, és igényt támasztottak a Habsburg Birodalom örökségére.

(A  PRAGMATICA SANCTIO: az örökös tartományokban és a magyar korona országaiban mindig a dinasztiák az öröklés rendje szerint következő ugyanazon tagja uralkodjék, tehát bevezette a leányági öröklést.)

A Porosz Királyság - a kedvező helyzetet kihasználva - osztrák területeket ragadott el katonai erővel. Anglia és Franciaország belépésével a konfliktus európai háborúvá szélesedett, amelyben Hollandia, a Szárd-Piemonti Királyság, Svédország és az Orosz Birodalom is részt vett. A harcok kiterjedtek a gyarmati területekre is.

Mária Terézia ebben a nehéz helyzetben a magyar rendekhez fordult. A magyar nemesség: Életünket és vérünket királyunkért, Mária Teréziáért! felkiáltással katonai támogatást szavazott meg.

Mária Terézia magyar kísérettel

Ezzel fordulat következett be az osztrák örökösödési háborúban. A magyar csapatok az ellenséget kiszorították, s az 1742-ben kötött békében csak Szilézia része került porosz uralom alá. A háború véglegesen 1748-ban az aacheni békeszerződéssel zárult le.

Az osztrák örökösödési háborúban 11 magyar huszárezred -mintegy 35.000 katona- harcolt a Habsburg trónért Európa hadszínterein. Mária Terézia a hadsereg szervezetét megreformálta, a régebbi rendszerről, -minden háborús alkalomra toborozták zsoldosokat- áttértek az állandó hadseregre. Az egyes csapatokat nagyobb egységekben, általában ezredenként együtt tartották, és az államhatalom központilag gondoskodott ellátásukról. Addig minden ezrednek külön szabályzata volt, annak alapján gyakorlatozott és harcolt, még egyenruhájuk sem volt egységes.

A magyar birodalom hódolata Mária Teréziának

A huszár ezred három századát az akkor feloszlatott Beleznay, Halász és Esterházy József-féle magyar huszárezredek legénységéből alakították, a többi ötöt pedig szabad toborzás útján teremtették elő. Beleznay János ezredes tulajdonos 1744-ig személyesen vezette az ezredet. A felállítás befejezte után az ezred Sziléziába vonult, hol egy százada Olbendolfnál esett át a tűzkeresztségen.

Magyar huszárok az örökösödési háborúban

Az ezred 1742-ben Brünn előtt tüntette ki magát, midőn keresztültörte a poroszok védő vonalát és benyomult a városba. A tél folyamán Morvaországban egyes kisebb ütközetekben szerzett dicsőséget. Később Prága körülzárolásánál alkalmazták. Az ezred 1743-ban Németországban volt, azonban nem került tűzbe.

Az ezred 1744-ben a Németalföldre vonult, egy kisebb része Brüggenél harcolt. Az ezredparancsnokságot Hadik András vette át, a későbbi neves lovas tábornok, majd udvari haditanács elnöke. Hadik huszárjai átkeltek a Rajnán, óriási területet portyáztak be, rémületet keltve mindenütt, és elfogdosták az ellenség utánpótló oszlopait. Németalföldön, Maastrichtnél néhány század visszafoglalta az ellenség által zsákmányolt ágyúkat. St. Andrénál Hadik 300 huszárral nekirontott 1500 franciának, és elfogott 8 tisztet, 80 dragonyost és 50 gyalogost.

Az ezred 1745-ben az Alsó-Rajnánál működött és Nordheimnél kitüntette magát, 1746-ban ismét Németalföldön a rocouri csatában harcolt, majd 1747-ben részt vett a lawfeldi csatában.

Az osztrák örökösödési háború hadműveletei

1748-ban egyes századai Maastrictet védelmezték. Januárban az osztrák sereg körülzárta a franciákat Bergen p Zoomban. A védők élelmezésére a franciák egy szekéroszlopot akartak bejuttatni a várba, 4000 főnyi fedezettel. Ezt hiúsította meg 700 huszár Beleznay ezredéből 1100 határőrrel és 500 gyalogossal karöltve. A kísérő sereget szétverték, a kocsikat elégették, a boroshordók fenekét beverték, de előtte megtöltötték kulacsaikat. A huszárok közül csak egy hadnagy és két közvitéz esett el, az ellenségnek 70 halottja és sok sebesültje volt.

Békekötés után Debrecenbe, onnan 1750-ben Szászvárosba, 1751-ben Diószegre, 1753-ban Mező-Kövesdre, 1754-ben pedig Rózsahegyre került állomásra. 1748-ban a feloszlatott Trips-féle huszárezred egy százada ezen ezredbe olvasztatott be. 1754-ben báró Morocz Imre altábornagy lett az ezred tulajdonosa

A hétéves háború (1756-1763)

Ez a háború egyike volt a legvéresebb hadjáratoknak, melyet Mária Terézia Szilézia visszafoglalásáért indított a poroszok ellen. A Hétéves háború a 18. század legnagyobb katonai konfliktusa volt. A háború Ausztrália kivételével minden kontinensen dúlt. Európában pomerániai háború (1756-1763), ezen belül a Sziléziáért folytatott harc harmadik sziléziai háború, míg gyarmatokon francia és indián háború (1754-1763) néven ismeretes. Mind az európai, mind a gyarmati konfliktusok 1763-ban értek véget, a hubertusburgi, illetve a párizsi békével.

A hétéves háború Európában területi változást nem hozott, a Porosz Királyság meg tudta védelmezni az osztrák örökösödési háborúban megszerzett gazdag tartományt, Sziléziát. A háború késői szakaszában véres huszárösszecsapások követték egymást.

Poroszország zászlaja 1701-1918 között

Az ezred jelentősebb történései a hétéves háború során:

1756-ban a csehországi harctérre került.
1757-ben Prága előtt harcolt. Később Sziléziában csak jelentéktelen csatározásokban vett részt.
1758-ban eleinte Morvaországban állott, majd később Neisse ostrománál volt. Itt Magyari és Szalay kapitányok kitüntették magukat.
1759-ben a grünbergi csatában aratott dicséretet. Ez évben gróf Bethlen József tábornok lett a tulajdonosa.
1760-ban a cosdorfi rajtaütésben, a klein-primersdorfi ütközetben, továbbá a landshuti és a liegnitzi csatákban vett részt.
1761-ben Oppeln mellett kitüntette magát.
1762-ben Sziléziában Peilaunál volt ütközetben.
1763-ban Deésre került állomásra, majd 1773-ban Horodenkára, 1775-ben Suczawara, 1776-ban pedig Sokolra.
1768-ban az akkor feloszlatott Hadik huszárezred egy százada ezen ezredbe kebeleztetett be.
1769-ben az összes lovasezredek között a 35. rangszámot nyerte.
1773-ban báró Barcó Vince altábornagy neveztetett ki ezredtulajdonosává.
1775-ben átvette a feloszlatott Török-huszárezred alezredesi osztályát.

A Habsburg Birodalom zászlaja

A bajor örökösödési háború (1778-1779)

A bajor örökösödési háború a Habsburg Birodalom és a porosz–szász szövetség között robbant ki. Az 1777-ben kihalt a Wittelsbach uralkodóház bajor ága. II. József császár titkos szerződést kötött az Pfalz és Bajorország új választófejedelemével, és csapatai megszállták Alsó-Bajorország és Felső-Pfalz tartományokat. Nagy Frigyes porosz király ellenlépésként Szászországgal együtt hadat üzent Ausztriának. A Cseh- és Morvaországban folyó hadműveleteket a hadseregek ellátási nehézségei akadályozták.

Vérontástól azonban mindkét fél tartózkodott, s így az egész hadjárat inkább csetepatékra szorítkozott. Első sorban élelmiszerek megszerzése körül forgott a dolog, amiért a katonák e háborút tréfásan krumpliháborúnak nevezték el.

A döntő ütközet nélkül zajló háborúskodást a nagyhatalmak közvetítésével létrejött tescheni békeszerződés zárta le, ennek értelmében Ausztriának le kellett mondania szerzeményeiről, el kellett ismernie az egyesített Pfalzi és Bajor Választófejedelemséget, cserébe megkapta az Inn-négyszöget.

Az ezred jelentősebb történései a háború során:

1778-ban egyik százada Rohenitz-Jesenitznél harcolt, az egész ezred pedig Trautenaunál intézett fényes rohamot a túlnyomó számú ellenséges lovasságra. Egyik osztályának azonkívül Dittersbachnál volt kisebb ütközete.
1779-ben négy szakasza részt vett Habelschwerdt megrohanásában, két osztálya pedig az ober-schwedeldorfi támadásban. Báró Buccow György alezredes a Mária Terézia- rendet nyerte el.
A háború után Tarnopolba vonult állomásra és itt maradt 1787-ig. 1781-től az akkori kassai 19. gyalogezrednek Abaúj-, Torna- és Gömörmegyére kiterjedő toborzó kerületéből kapta újoncait.

Mária Terézia címere

Magyar gyalogosok és lovas katonák az 1700-as évek közepén

II. József  -a kalapos király- kora (1787-1790)

II. József (Bécs, 1741. március 13. – Bécs, 1790. február 20.) osztrák főherceg, Mária Terézia és I. Ferenc császár legidősebb fia. 1765-től német-római császár, 1780-tól magyar és cseh király, az első uralkodó, aki a Habsburg–Lotaringiai-házból származott.

II. József 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos Pál kalapos királynak, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. A kalapos király mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak: nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint átalakíthassa az államberendezkedést. Édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, országgyűlést egyszer sem hívott össze. Mivel azonban hatalmas iramban ontotta a saját maga alkotta rendeleteket - 10 év alatt 6000-et! - az államapparátus már csak a mennyiség miatt sem tudta azokat végrehajtani. Sok intézkedése valóban észszerű és hasznos volt, de sértette a hagyományokat vagy egyszerűen végrehajthatatlan volt.

Oroszország és Törökország között 1787-ben kitört a háború. II. József császár (1780-1790) szövetségese volt Nagy Katalin cárnőnek, ezért 1788-ban ő is hadat üzent a Portának, és 245 000 főnyi seregét támadásra indította. Szerencsétlen hadjárat volt, a nyári hőség, a hiányos élelmezés, a rossz ivóvíz miatt az egyik ragály a másikat követte. Az első 10 hónapban 172.000 katona betegedett meg, és 33.000 halt meg.

Az ezred jelentősebb történései a hétéves háború során:

1788-ban Chotin ostrománál alkalmaztatott. Egyes századai Poljanonál és Rukszinnál vívtak kisebb ütközeteket, majd chotin előtt kitüntették magukat.
1789-ben egy osztálya Vale-Szakanál küzdött; báró Kienmayer őrnagy pedig osztályával Vodu-Turkulújnál tüntette ki magát. Különösen fényes eredménnyel harcolt ezen évben az ezred Foksaninál és Martinestienél. Szeptemberben a Szövetségesek döntő győzelmet arattak Martinestie falunál az elsáncolt ellenségen. A falu előtt janicsár had várta a támadást, amit 42 lovasszázad rohama nyitott meg, akik a saját gyalogság résein átszáguldva nekivágtak a janicsároknak, és szétverték őket. A rohamoszlop élén a 10. huszárezred két százada vágtatott, alezredesük elsőnek ugratta át a sáncot, és elragadta a török tüzérség zászlaját. Nyomában rohamozó huszárjai lekaszabolták a lövegeket kétségbeesetten védő török tüzéreket. A hadjáratban az ezredből 40 huszár elesett, két tiszt és 38 huszár megsebesült, 70 ló elpusztult. Az ezred a hétéves háborúban 7 arany és 59 ezüst vitézségi érmet érdemelt ki.
1790-ben részt vett a giurgevoi ütközetben; 2 százada sikeres felderítést végzett Turnulnál.

A Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztje

Ezen török háborúk alatt báró Kienmayer Mihály alezredes a Mária Terézia-rendet kapta, Képíró Sámuel ezredes, továbbá Quietowsky Tóbiás alezredes, Taucher és Levachich őrnagyok, azonkívül nagyszámú főtiszt dicséretben részesültek. A legénység 8 arany és 69 ezüst vitézségi érmet szerzett. A hadjárat befejeztével visszatért Tarnopolba.

A Franciaország elleni koalíciók és a napóleoni háborúk kora

Koalíciós háborúknak nevezik a francia forradalom és a napóleoni háborúk idején (1792-1815) Franciaország és az ellene harcoló államok háborúit. Az első koalíció 1792-ben jött létre a Habsburg Birodalom, Spanyolország, Egyesült Királyság, Szardínia és Nápoly részvételével. A koalíció fő szervezője Anglia volt, melyhez sorra csatlakoztak a feudális-abszolutista monar-chiák.

Bonaparte Napóleon

A forradalom ellenesség kibékítette a rivális Poroszországot és Ausztriát. 1791. augusztus 27-én a porosz II. Frigyes Vilmos és Habsburg II. Lipót a közösen kiadott pillnitzi nyilatkozatban intervencióval fenyegette meg a franciákat, ha a királynak baja esne. A francia király és az udvar háborút akart, hogy a vereség hatására restaurálhassák hatalmukat. A girondista kormány szintén a háború mellett foglalt állást, és 1792. április 20-án Franciaország hadat üzent a Habsburg Birodalomnak, és kezdetét vette az első koalíciós háború, amely az 1797-es Campo Formió-i békéig tartott.

Az ezred jelentősebb történései a napóleoni háborúk során:

1793-ban Valenciennes-Saultainnál volt ütközetben. A famarsi csatában az alezredesi 2. (jelenleg 2.) század Geringer Gábor kapitány vezetésével egy sáncot rohammal vett be és úgy ez a század mint Eötvös Károly őrnagy osztálya ágyúkat is foglalt el. Eötvös őrnagy és Geringer kapitány Mária Terézia-rendet kaptak. Geringer kapitány azonkívül őrnaggyá is előlépett. Egyes századok később Neuwillenél, Villers-en-Cauchiesnél és Bouvigniesnél vívtak kisebb ütközeteket. A wattigniesi csatában báró Barcó őrnagy, a bassuyaniban pedig Levachich alezredes osztályaikkal kitüntették magukat.
1794-ben 4 százada Landrecies előtt Solre-le-Chateanunál és Bossusnál továbbá Rouvroynál tüntette ki magát. Egy osztály Lüttichnél, egyes századok pedig Aachennél és Henri-Chapellenél harcoltak. Az ezred másodezredese, báró Barcó Félix, a Mária Terézia-rendet kapta.
1795-ben egyes osztályai és századai Maynz előtt különböző kisebb csatározásokban, továbbá a maynzi sáncok elfoglalásában, később a messenheimi és morbachi ütközetekben vettek részt.
1796-ban Ukerathnál, Ambergnél és Würzburgnál harcolt, hol kitüntette magát; néhány százada azonkívül Aschaffenburgnál és Bingennél is volt harcban. A würzburgi csatában Levachich József ezredes a Mária Terézia-rendet kapta.
1797-ben az ezred a hochheimi ütközetben súlyos veszteségeket szenvedett. Az ezután következő rövid békeidőt Teschenben töltötte.
1797-ben báró Mészáros János altábornagy lett a tulajdonosa.
1798-ban a 10. huszárezred elnevezést kapta és 3. őrnagyi osztályát (9. és 10. század) az újonnan alakítandó 7. huszárezred felállításához adta át.
1799-ben Ostracht-Stockachnál, Andelfingennél és Brunnennél kitüntette magát. Gróf Wartensleben kapitány századával Embachnál két saját hadseregbeli gyalogszázadot megmentett az elfogástól.
1800-ban gróf Wartensleben kapitány Engennél ismét kitüntette magát, amiért soron kívül őrnaggyá neveztetett ki, azonkívül a Mária Terézia-rendet is megkapta. Ezen évben az ezred Möskirchnél, Biberachnál, Schwabmünchennél, később Hohenlindennél és Astennél harcolt. Az 1793-tól 1800-ig terjedő idő harcaiban a legénység 8 arany, 87 ezüst vitézségi érmet vívott ki magának.
1801-től Versecen, 1803-tól Újpécsen állomásozott.
1802-ben báró Stipsicz József altábornagy lett a tulajdonosa.
1805-ben alezredesi osztálya (1. és 2. század) báró Kempelen alezredes vezetésével Caldieronnál tüntette ki magát.
1805-ben Saar, 1807-ben Ungarisch-Brod volt az állomáshelye, majd 1808-tól 1809-ig Bécsben volt helyőrségen. 1809-től a kassai 34. és az akkor eperjesi 60. gyalogezredek toborzó kerületeiből kapta legénységét.
1809-ben 7 századával Wengnél, Dinzlingnél és Eggmühlnél harcolt, egy százada pedig Passau védőseregéhez tartozott. Később fényes ütközetet vívott Aderklaanál és az asperni csatában kitüntette magát. Báró Frelich Ferenc ezredes a Mária Terézia-rendet kapta és tábornokká lépett elő.

Napóleon a wagrami csatában

Az ezred Wagramnál újabb dicsőséget aratott. A wagrami csatát követő visszavonulás alatt több kisebb ütközetben vett részt, melyek közül említésre legméltóbb a mistelbachi. Egy kikülönített századának Stomfánál volt kisebb csetepatéja. Ezen hadjáratban a legénység 5 másodosztályú vitézségi érmet szerzett. Háború után Újpécsre vonult, majd 1811-ben Veszprémbe helyezték át, honnan 1813-ban visszatért Újpécsre.
1813-ban egyes osztályai és századai Krainburgnál, majd az előnyomulás alatt Villanovanál, Monzambanonál és Caldieronál kerültek ütközetbe.
1814-ben 4 százada a főseregnél volt; egy félszázada Gräser Mihály főhadnagy vezetésével Monzambanonál kitüntette magát. A többi századok Mantua, Legnano és Velence ostrománál voltak alkalmazva. Ezen évben lett ezredtulajdonosa III. Frigyes Vilmos porosz király, kinek nevét egy 1888-ban kiadott legfelsőbb parancs folytán örök időkre viseli.

III. Frigyes Vilmos visszatérése Berlinbe

1815-ben a kisegítő (Veliten) osztályokkal együtt 12 századból álló ezred Dél-Franciaországban működött. Ott volt Magon bevételénél, majd a háború végeztével az elsassi megszálló seregnél maradt és ezen idő alatt Ensisheimben állomásozott. A legénység vitézségi érmei az utolsó három év alatt 1 arany és 5 ezüst vitézségi éremmel gyarapodtak.

Németország a német szövetség idején 1815-ben.

1818-ban Rozsnyóra, 1820-ban Sáros-Patakra, 1831-ben Myslenicére, 1832-ben Podgorzebe, 1833-ban Tarnówba, 1839-ben Grodekbe helyezték át.
1840-ben IV. Frigyes Vilmos porosz király lett a tulajdonosa.
1842-től 1848-ig Tarnopol volt az állomáshelye.

A Haza mindenek felett - Huszárok a szabadságharcban (1848-1849)

1848-ban az ezred Galíciában Tarnopol környékén állomásozott. Legénysége a Felvidék keleti megyéiből származott nagyobbik fele magyar volt, a jelentős számú szlovák mellet a ruszinok is szolgáltak az ezredben. Itt érte a forradalom kitörésének híre. Az 1848. július 14-i Császári leiratot is itt kapták meg, hogy hazatérjen a két őrnagyi osztálya.  

A másik két osztályt ( ezredesi, alezredesi) Galíciában visszatartották, azonban a Haza hívó szavára  október-november folyamán tudott csak hazaszökni. Az első csoport László János tizedes vezetésével indult el október 11-én 50 fő. Huszonnegyedikén Szontágh Frigyes hadnagy az egész századával (alezredesi osztály 1 század) elindult de csak nagy veszteségek árán tudott áttörni Mármarosba.

Huszonhatodikán indult el a legnagyobb csoport - mintegy 200 fő - a lengyel Suramcki hadnagy vezetésével, aki Zsurmai Lipót néven vált ismerté a szabadságharcban.

A nagy veszteségek miatt csak mintegy 250 fő huszár érkezett haza így már az ezred - elméletileg teljessé vált - de jelentős létszám-kiegészítést és átszervezést igényeltek a századok.   

1848-as honvédzászló alatt

A magyar kormány az 1848. évi III. tc. alapján követelte a császártól az újonnan felállítandó magyar honvédség kiegészítésére az örökös tartományokban tartózkodó magyar alakulatok hazairányítását. A császári leirat 10. huszárezredből, a parancs csak a két őrnagyi osztálynak szólt ( 8 századnak), de a tisztikar jelentős része is a hazavezényeltekkel tartott, a haza érkezett ezredet (szeptember) a magyar kormány az akkor már dúló délvidéki csatákba vetett be. Októbertől a FEL-DUNAI hadsereg hadrendjébe került a két huszár osztály.
Az Ausztriával történt szakítás után az ezred tisztjei válaszút elé kerültek. Az adott szó, a fogadalom szentsége és az eltérő hazafias érzés taszította őket egyik vagy másik oldalra. Ettől az időponttól történt, hogy folyamatosan hagyták magukra legénységet.

1849 januárjáig hezitáló tisztikar ekkora hozta meg a legjelentősebb döntését. A tisztek nagy része ekkor elhagyta katonáit, mindössze tizenhárom tiszt szolgálta végig a szabadságharcot az eredeti tisztikarból.

A legénység császárhűségét azonban hamar felváltotta a magyar hazaszeretet, a szabadságharc győzelmébe vetett hitük.

A 10. (Vilmos) huszárezred egykori, 1848-as .zászlója

Az ezred 1848 tavaszán GALÍCIÁ-ban, TARNOPOL környékén állomásozott. Legénysége a FELVIDÉK keleti megyéiből származott, nagyobbik fele magyar volt, s a jelentős számú szlovák mellett ruszinok is szolgáltak az ezredben. 1848 júniusában két osztályát hazavezényelték, s velük jött a tisztikar nagyobbik része is. Szeptember végén kerültek csak hadműveleti területre, s októbertől a FEL-DUNA-i hadsereghez tartoztak.

A GALÍCIÁ-ban maradt ezredesi és alezredesi osztályok október-november folyamán súlyos harcok, jelentős veszteségek árán tudtak csak hazajönni. Mindössze két hadnagy tért haza velük. Január elején az itthon lévő tisztek közül is sokan elhagyták katonáikat, így csak tizenhárom tiszt szolgálta végig a szabadságharcot.

A kilépett császárhű tiszteket részben nyugállományból visszahívott tisztekkel, részben - GÖRGEI javaslatára - a tiszti vizsgabizottságokon megfelelt új tisztekkel pótolták. Az így részben átszervezett, feltöltött állományú 10. huszárezredet GÖRGEI először 1848. december 18-án MOSON-nál vetette be. Testvére Görgei Kornél vezetésével az egyik százada.

Ekkor írta KOSSUTH-nak: Éljen a magyar! Ma győztünk! A jóval erősebb ellenség megfutott.

A FEL-DUNA-i hadsereg négy százada MEZEY KÁROLY őrnagy vezényletével vett részt GÖRGEI FELVIDÉK-i visszavonulásában, s a VII. HADTEST-be került. Különösen kitűntek a huszárok MEZŐKÖVESD-nél (február 28.) ahol parancsnokuk Mezey Károly őrnagy is súlyosan megsebesült. Április közepéig a VII. HADTEST hadműveleteiben vettek részt, majd a különváló KMETY-HADOSZTÁLY-hoz tartoztak. Görgei Artúr fel-dunai hadtestének téli visszavonulását a Miklós- és Vilmos huszárok fedezték, helyállásukat mi sem bizonyítja jobban mint, hogy Mosonynál a 10. huszárezred bekerített 2. osztálya Kypke őrnagy vezetése alatt keresztülvágta magát az egész dragonyosezreden.

Kmety György ezredes hadosztályparancsnok

Az ezred parancsnokai:

Gróf ZICHY LIPÓT ezredes (november végétől január 04.-ig);
MEZEY KÁROLY őrnagy (február 28.-i sebesüléséig);
LENKEY KÁROLY ezredes (április 02.-május 02. között);
MEZEY KÁROLY ezredes (májustól a fegyverletételig).

LENKEY KÁROLY ezredes

Mezey Károly 1849 február végén súlyosan megsebesült Mezőkövesdnél egy ütközetben, ezért június végéig szolgálatképtelen maradt. Ez volt az oka, hogy a sebesült Mezey Károly parancsnok helyett Mészáros Lázár Lenkey Károlyt a 10-ik huszárezredhez nevezte ki ezredparancsnoknak.

Lenkey időskori memoárjában azt írta, hogy 1849. április 15-én érkezett meg Debrecenből, hogy átvegye az ezred vezetését, mely Kmety ezredes hadosztályába volt besorolva Vácott. Ezután még felkereste protokolláris okokból Görgey tábornokot Léván. Lenkey 1848. április 17-19 közt Görgey környezetében tartózkodott, s ezután indult Vácra saját alakulatához. Lenkey Károly gyakorlatilag a 10. huszárezrednél csak 1849. április 21-től május 14-ig szolgált. Alig egy hónap múlva, Lenkey Károlyt áthelyezték, s 1849. május 2-től a 13. huszárezred parancsnoka lett.

A hazaszökött két osztályból csupán egyetlen harcképes századot tudtak összeállítani, amit december elején az alakuló ERDÉLY-i HADTEST-hez irányítottak a szökést vezető ZSURMAY LIPÓT vezénylete alatt. 1849 január 3.-án Téténynél pedig elégtételt vettek a Hardegg-vérteseken, akik a móri (1848. december 30.) ütközetben kirívóan kegyetlenkedtek, Mórért! csatakiáltással ugrattak a vértesek közé.

1849 februárjában a SZATMÁR-i önkéntes lovasszázadot reguláris huszárszázaddá alakítva felállították az ezred hatodik századát, s ERDÉLY-ben így egy VILMOS-HUSZÁROSZTÁLY harcolt a szabadságharc végéig, ZSURMAY LIPÓT majd ARÁNYI KÁROLY őrnagyok vezényletével. Itt említhetjük meg a Medgyesnél 1849. március 2-3-a között tartott ütközetet amelyből a huszárok derekasan kivették a részüket. Később az egyik század részt vett a TEMESKÖZ felszabadításában április-május folyamán.

Pest és Buda feladása után Görgey a bányavárosok felé fordult, nyomában az üldöző osztrákokkal. A nagy manőver számtalan hősi epizódot eredményezett, melynek főszereplői nem egyszer a hadtest lovasságát képező 9. és 10. huszárezredek voltak. A losonci rajtaütés 1849 március 24-én Beniczky Lajos őrnagy vezetésével 32. Vilmos és Nádor huszárból álló különítmény szétverte a Civalart-dzsidásokat.

A szabadságharc fontosabb hadműveletei

Miután Görgei áttört a Branyiszkón, és megjelent Schlick hátában, az üldözöttből üldöző lett. Kassa visszafoglalása után a huszárok már Miskolcon is túl portyáztak. Ekkor esett meg az alábbi történet a híres Montecuccoli 8. vértesezreddel. Ez az ezred a császári hadsereg elit alakulata volt. Privilégiumai közé tartozott, hogy trombitaszóval, kibontott zászló alatt lovagolhat a bécsi császári várak udvarára, parancsnoka teljes felszereléssel, bejelentés nélkül léphet az uralkodó elé. Az ezred soha sem oszlatható fel, és tagjai nem állíthatók hadbíróság elé. Ezen kiváltságokat II. Ferdinánd adományozta az ezrednek, amikor annak ősei a Dampierre- féle lovasok 1619. június 5-én a császárt a fellázadt, s már a bécsi palotát szorongató protestáns rendek kezéből kiszabadították. A 8. vértesezredet 1849 kora tavaszán Gyöngyösön gyülekeztették a kápolnai csata előtt. A 10. huszárezred egy 6 fős portyája kiszimatolta, hogy az ezred elvonult a városból, de a parancsnok graf Franz Montecuccoli Laderci ezredes még a gyöngyösi fogadóban öltözködik. A huszárjárőr azután lefegyverezte a maradék őrséget, és vezetőjük, egy káplár tisztelettudóan bekopogtatott az ezredes úr lakosztályába, és amikor felhangzott a Herein! felszólítás, belépett, tisztelgett, és így szólt: Ezredes úrnak alázatosan jelentem, Ön a foglyom! Maga az ezred sem járt jobban, Kápolnánál a huszárok teljesen szétszórták, egyetlen nap alatt 55 fő legénységük és 4 fő tiszt veszteségük volt.

Júniusban sikerült az ezred negyedik osztályát is felállítani, ami az önállóvá vált KMETY-HADOSZTÁLY-ba került, ahol így hat század szolgált.

Legjelentősebb ütközetük CSORNÁ-nál volt június 13-án, ahol két századparancsnokuk is hősi halált halt (DZWONKOWSKI, MÜNSTER).

Június 20-án részt vettek ZSIGÁRD és PERED visszavételében is. Júniusban BÁCSKÁ-ba vonultak, részt vettek a TEMESKÖZ-i hadműveletekben is, és BOROSJENŐ-nél tették le a fegyvert augusztus 20.-án.

Világosnál aztán eltörött a huszárkard. A legendás lovasok gyalogbakaként besoroztattak a császári ármádiába, tömlöcbe kerültek vagy vértanúhalált haltak. A történelemben nem először és nem utoljára, honvédtiszteket akasztottak a kegyetlen győztesek. A hősköltemény véget ért, előtérben mindig a magyar huszárok voltak láthatóak, nem csupán a mindent elsöprő lovasrohamok hősi pózában, hanem elgyötörten, megalázottan is. Mögöttük kavarogtak a magyar történelem legdicsőbb, de egyben legtragikusabb szakaszának megrendítő és elgondolkoztató eseményei.

Leveretvén a magyar szabadságharc, az ezred 1849-ben politikai okokból Klattauban (Csehország) ujjászerveztetett.

MILYEN IS VOLT AZ AKKORI HUSZÁR

Ha megpróbáljuk jellemezni, sokféleképpen beszélhetünk róla. Olyan ember volt, mint akármelyikünk, olyan katona, mint bárki más. Olyan fából faragták, mint akár téged, akár engem, de ha felült ficánkoló, mozgékony, gyors, fáradhatatlan, szép magyar lovára, kezébe kapta a huszárkardot, és visszaszállt belé az ősi magyar lovas szellem, akkor más ember, más katona, más férfi lett belőle :

Magyar Huszár!

Születését a történelem évezredes mélységében kereshetjük, valahol Napkelet messzi mezőin, onnan hozta magával a nagy ősi népek magas lovas kultúráját.

Ferenc József huszárai

Barabás Miklós: I. Ferenc József (1853)

Ferenc József vagy I. Ferenc József (Bécs, 1830. augusztus 18. - Bécs, 1916. november 21.) osztrák főherceg, 1848-tól haláláig osztrák császár, 1867-től Magyarország megkoronázott apostoli királya, Erzsébet császárné és királyné férje.

68 éven át uralkodott, ő volt a Habsburg Monarchia leghosszabb ideig ténylegesen hatalmon lévő uralkodója. Irányítása alatt az 1850-es-60-as években az Osztrák Császárság súlyos katonai és politikai veszteségeket szenvedett, a szárd háború és porosz–osztrák háború nyomán elveszítette vezető szerepét a német államok között, és le kellett mondania itáliai tartományairól is.

Ezek a vereségek kényszeríttették ki a Magyarországgal való kiegyezést, a központosított birodalmi kormányzat dualista rendszerré való átalakítását.

Habsburg Monarchia katonai zászlaja

Leveretvén a magyar szabadságharc, az ezredet politikai okból KLATTAU-ban újjászervezték, majd az olasz és porosz frontra irányították. Magyarországra csak 1868-ban vezényelték vissza. Újoncozás tekintetében a munkácsi, kassai és az egri gyalogezredek hadkiegészítő kerületeihez tartozott, míg 1860-tól a budai 32., az egri 60. és a szolnoki 68. gyalogezredek hadkiegészítő kerületeihez sorolták. Végül részt vettek az osztrákokra szerencsétlen kimenetelű 1866. évi KŐNIGGRÄTZ-i csatában is, mely nagyban hozzájárult a magyarokkal történt kiegyezéshez.

A kőniggrätz-i csata

Az ezred MÓR-i beszállásolása alatt született ZIMMERMANN ÁGOSTON (1875 -1963) az Állatorvosi Tudományegyetem később neves professzora. Apja az ezred állatorvosa volt. Az ezred a kiegyezéstől a világháborúig másodszor is rövid ideig SZÉKESFEHÉRVÁR-on állomásozott.

1850-ben Brandeisbe, 1851-ben Saazba, 1852-ben Gabelbe, 1854-ben Zolkiewbe, majd Tarnopolba, 1855-ben ismét Klattauba, 1857-ben Stockerauba, 1858-ban Floridsdorfba, 1859-ben pedig Lodiba helyezték át.
1857-ben újoncozás tekintetében az akkor munkácsi 5., a kassai 34. és az egri 60. gyalogezredek hadkiegészítő kerületeihez utaltatott.

Az olasz-francia-osztrák háború (1859)

Az ezred jelentősebb történései a háború során:

1859. év Itáliában találja a magyar huszárokat. Az olasz-francia-osztrák háborúban három huszárezred vett részt a harcokban, az 1., a 10. és a 12.
1859-ben az olaszországi harctéren részben századonként az egyes gyalogdandárokhoz beosztva, részben mint lovassági tartalék teljesített szolgálatot és la Cavanál, Torre di Berettinél, Valenzanál, valamint Olcenengonál harcolt. Magentánál báró Edelsheim ezredes a 3., 4., 5. és 7. századokkal fényes rohammal fedezte a 3. hadtest visszavonulását, amiért a Mária Terézia-rendet nyerte el. A franciák élén harcedzett afrikai zuávok és a francia idegenlégió haladt. A huszárok az ellenséges kartácstűz dacára szétverték azt a francia dandárt, amely alig fél órája három osztrák dandárt szórt szét. A magyar lovasok halált osztó kardcsapásai alatt a franciák teljesen harcképtelenné váltak. A fergeteges huszárroham láttára az osztrák-magyar csapatok is feleszméltek, és újból támadásba lendültek. Bár a vesztes csata kimenetelét nem tudták megfordítani, de lehetővé tették az osztrák sereg zavartalan visszavonulását. A franciák legázolása után a huszárok egy hadtestparancsnokságot is megleptek, és majdnem elfogták Canropert francia tábornagyot. Vezérkari főnöke és törzskarának egy ezredese a huszárok fogságába került.

A magentai csata térképen

Az 1859-iki hadjárat a 10. huszárezred történetének egyik legfényesebb lapja. Az ezredparancsnokon kívül az összes törzstisztek és kapitányok, továbbá 13 alantas tiszt érdemrendet kapott; a legénység pedig 10 arany, 37 első és 69 másodosztályú ezüst vitézségi éremmel jutalmaztatott. Békekötés után Klagenfurtba, 1860-ban Sacilebe, 1862-ben Udinebe, 1864-ben Veronába, 1865-ben pedig Bécsbe került állomásra.
1860-ban 4. osztályát a 2. önkéntes (jelenlegi 14.) huszárezred alakításához adta át. Legénységét 1860-tól a budai 32., az egri 60. és a szolnoki 68. gyalogezredek hadkiegészítő kerületeiből sorozták.
1861-ben báró Lederer Károly altábornagy lett az ezred tulajdonosa.

A porosz-oszrák-olasz háború (1866)

Az 1866-ban lezajlott porosz–osztrák–olasz háború azon háborús konfliktus az Osztrák Császárság és az Olasz Királyság, ill. Poroszország között, melynek következményeként a poroszok kisnémet egység törekvései valósultak meg. Ausztria nagyhatalmi helyzete megrendült. Az első modern háborúként is szokták emlegetni, melyben jelentős szerepet játszottak haditechnikai újdonságok, mint a hátultöltős ismétlőpuskák, vasút, telegráf, propaganda, valamint ekkor ténykedett először a hadszíntéren a Vöröskereszt.

A Monarchia címere

Az ezred jelentősebb történései a háború során:

1866-ban Rochlitznál, Sichrownál, Jicinnél, Königgrätznél és Mährisch-Budwitznál harcolt. Ezen hadjáratban 2 tisztje kapott érdemrendet, a legénység között pedig 4 első és 17 másodosztályú ezüst vitézségi érem asztatott ki.
Az 1866-iki háborútól a világháború kitöréséig terjedő hosszú békeidő alatt a 10. huszárezred állomáshelyei következőleg változtak: 1866. Bécs, 1867. Wels, 1868. Érsekújvár, 1871. Moór, 1876. Tolna, 1878. Szabadka, 1887. Pécs, 1892. Székesfehérvár, 1894. Nyíregyháza, 1901. Czernowitz, 1908. Budapest. Legénységét ezen idő alatt 1867-től 1873-ig a győri 19. (Győr, Veszprém, Moson) és a székesfehérvári 69. (Fejér, Tolna), 1874-től 1883-ig egyedül a székesfehérvári 69., 1883-tól 1889-ig a székesfehérvári 69., a kaposvári 44. (Somogy, Tolna) és a pécsi 52. (Baranya) gyalogezredek hadkiegészítő kerületeiből nyerte, 1889-től a budapesti 4. hadtest egész területéről sorozzák.
1873-tól 1888-ig I. Vilmos német császár, 1888-ban Frigyes német császár volt a tulajdonosa, 1888-tól - mint már említettük - örök időkre III. Frigyes Vilmos porosz király nevét viseli.

A Nemzetközi Vöröskereszt

A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet.

A 19. század végi megalakulása óta megszakítás nélkül háborúban és békében egyaránt tevékenykedik. Ennek köszönhetőek azok a nemzetközi egyezmények, amelyek szabályozták - az egyezményhez csatlakozó országok részére kötelezően előírt - az ellenség sebesültjeivel, elfogott katonáival, a legyőzött ország katonáival, és polgári személyeivel való bánásmódot. Feladatai közé tartozik a békeidőben bekövetkező, nagy tömegeket érintő természeti csapások: földrengés, árvíz, tűzvész áldozatainak szervezett egészségügyi és anyagi támogatása.

A  solferinói csata

1859-ben zajlott le a solferinói csata. Az akkori korszak legvéresebb harcának mondott csatája során több mint 40 ezer sérült vagy halott katonát hagytak a csatamezőn. Henry Dunant elborzadt a látottakon; üzleti útját megszakítva a helyi asszonyok segítségével próbált meg segíteni a sebesülteken. Dunant javaslata: minden országban létre kellene hozni egy segélyszervezetet, amely olyan önkéntesekből áll, akik háború idején a sebesülteket ápolják, és nemzetközi egyezményt kellene kötni a harcmezőn maradt sebesültek, valamint ápolóik védelméről olyan módon, hogy részükre semleges státuszt biztosítanak.

Tízes huszárok a világháborúban (1914-1918)

Az ezred jelentősebb történései a háború során:

A háború kitörésekor azonnal bevetették a szerb fronton. Innét pár hónap múlva az orosz hadszíntérre szállították. Hosszú és dicső küzdelmeket vívott az ezred, itt a KÁRPÁTOK-ban, GALÍCIÁ-ban. Nevét a világháború történetébe a LIMANOWA-i csatával írta be, ahol a 9.-es és 13.-as huszárokkal vállvetve verték vissza az orosz betörést.

 Huszárok a világháborúban

Limanowának ennek a néhány ezer lakosú dél-lengyelországi kisvárosnak a nevét az 1914 december 5 és 13 között itt zajló harcok, a két egymásnak feszülő nagy birodalom az Osztrák - Magyar Monarchia és a cári Oroszország hadászati céljai, hadműveleti tervei avatták, történelmi jelentőségű hellyé.

A tét nem volt kisebb, mint hogy vagy sikerül megállítani az orosz birodalom lehengerlő túlerőben lévő hadait vagy azok áttörnek a Kárpátok hágóin keresztül a monarchia szívébe. A tét nagy, az esélyeink viszont csekélyek voltak.

A halálosan fáradt osztrák-magyar csapatok a csaknem két hétig tartó ütközetben győzni tudtak. Ma úgy mondanánk: vas lelkük volt a keblükben, kik a kapuknál helyt álltak számtalan ezrek előtt megfutamítva az orosz hadat, mely a Hazát lángokkal kívánta elemészteni.

Az ütközet kezdetén a Limanowa irányába nyomuló orosz VIII. hadtesttel szemben csak néhány pontosabban három lovas hadosztály vehette fel a harcot.

Az erősítés csak Krakkó felöl érkezhetett a 39. kassai honvédhadosztálytól (besztercebányai 16.és a miskolci 10. honvéd gyalogezredei) . A parancs az volt a huszároknak: Tartsák állásaikat a 39. honvédhadosztály beérkezéséig.

Mert mi is történt? A Limanowát keletről szegélyező magaslatokon elfoglalt védelmi állások főkörlete a Jabloniec magaslaton volt. Az északi lapos gerincen a 9. soproni, a 13. kecskeméti (jász-kun) közös huszárezred és a 3. szegedi honvéd huszárezredek alegységei rendezkedtek be védelemre. A déli lejtőt egyedül a 10. székesfehérvári huszárezred védte. A védő körlet az ellenségrészéről könnyen megközelíthető volt, álcázásra már nem volt idő, de a huszároknak nem is volt ilyen eszközük, amely ezt lehetővé tette volna. Farönkök mögött gödrökben húzták meg magukat. Így könnyű célpontul szolgáltak az ellenség tüzérségének.

1914. december 11.-én éjszaka az orosz gőzhenger megindult, hogy elsöpörje az útjában lévőket. De a védőkörletbe betört ellenséget, elkeseredett kézitusában, a tisztek pisztollyal és karddal, míg a huszárok - szurony híján - a megfordított karabéllyal ölték az ellent. A sötétségben való dulakodás során minden harcvezetés megszűnt az ezredek egymással összekeveredve harcoltak. Az orosz már-már diadalmaskodott, amikor a segítségül érkező 9. huszárezred néhány alegysége Muhr Ottomár ezredes - 9. huszárezred parancsnoka - vezetésével bekapcsolódott a harcokba. A rohamra vezényelt huszárok közül elsőként kap halálos sebet a parancsnok, ami még elkeseredettebbé teszi az ütközetet. Teste felett vad kézi tusa bontakozik ki, de a katonái holtestét kimentik az oroszok kezei közül. De állásaikat megtartották!
Az oroszok a hajnali kudarcot követően még néhány sikertelen kísérletet tettek de a kassai honvédhadosztály megérkezését követően a hadvezetés a visszavonulásról döntött.
Egy részvevő így emlékszik: Körülnézek: mindkét féltől eldobott hadiszerek, véres ruhadarabok, halott ellenfél nagy tömege rakásokban, de fájdalom sok jó huszár fagyos teteme is borítja a földet.

A limanowai csatatér 1914 decemberében

A felőrlő harcokban kimerült ezredet 1916-ban a román betörés feltartóztatására vetették be. Legsúlyosabb csatáit a GYIMES-i szorosnál vívták.

Tekintve, hogy az állóháborúban a lovasság alkalmazása egyre nehezebb lett, ló utánpótlás is alig volt már, 1917 tavaszán az 10. lovashadosztályt (benne 10. huszárezredet ) gyaloghadosztállyá szervezték át és 1918. áprilisában már az olasz hadszíntérre vezényelték. Itt ASIAGON-nál egy nyomasztó fölényben lévő angol alakulattal szemben védték - nagy veszteséggel - állásaikat. Időközben a balkáni front megingása miatt a létszámában megfogyatkozott, elfáradt ezred maradványát oda vezénylik. Itt MACKENSEN vezértábornagy még a fegyverszünet után is folytatta a harcot.

Mackensen hadseregcsoport  jelvény (1915)

Miért váltak fehérvári huszárrá

Több oka volt. A sorrendet nehéz megállapítani. A fehérvári huszároknak hívott alakulat a Székesfehérváron 1891 és 1892 között a kor egyik legkorszerűbb lovassági laktanyájába beköltöztetett 10. császári és királyi huszárezred tisztikara és három százada volt.

Négy megyéből sorozták a legénységet TOLNA, SOMOGY, BARANYA és a legtöbbet FEJÉR megyéből. Székesfehérváron számukra korszerű laktanyát épített Fejér megye.

Emléküket egyedül Székesfehérvár örökítette meg két szoborral is. Az ezredben teljesített szolgálatot egy - Ludovikát frissen végzett - erdélyi földbirtokos családból származó nótás lelkű hadnagy, FRÁTER LÓRÁND.

Ő írta és zenésítette meg, többek közt: Tele van a város akácfavirággal…, Azt beszélék a faluban…, Őszi rózsa…, Ott ahol a Maros vize…, és az országszerte híres huszárnótát:

Jó estét kívánok,
Megjöttek a fehérvári huszárok.
Jöttek, láttak, győztek,
Sok kislányt megfőztek.
Jó estét kívánok,
Megjöttek a fehérvári huszárok

1894-ben Székesfehérváron a 17. honvéd gyalogezred, a cs. és kir. 69. gyalog-, 10. huszárezred és a 24. vadász zászlóalj tartózkodott, tehát egyetlen német anyanyelvű alakulat sem. Ennek ellensúlyozására az osztrák hadügyminisztérium a 10. közös huszárezredet 1896-ban NYÍREGYHÁZA-ra helyezte. Egy kora tavaszi reggelen a BUDAI utat utoljára énekelték végig a tízes huszárok:

Jó reggelt kívánok,
Elmentek a fehérvári huszárok.
Erre-arra járta,
Selyem ágyban háltak.
Jó reggelt kívánok,
Elmentek a fehérvári huszárok.

  A nóta letöltése

A 10. huszárezred távozását követően, Klagenfurtból a kizárólag német anyanyelvű 12. ulánus ezredparancsnokság és két osztálya került Székesfehérvárra. Az ulánus ezred 1912. március 1-ig állomásozott Székesfehérváron. Három hét múlva a 13. császári és királyi huszárezred a Jászkun huszárezred költözött Székesfehérvárra. Az alakulatot a korabeli sajtó megható szavakkal köszöntötte, abból az okból hogy nyolcévi Galíciai tartózkodás után ismét Magyarország földjén lépkedtek a magyar huszárlovak. A város lakossága virágot szórt eléjük az útra. Az ezred parancsnoka Horthy István alezredes volt, Horthy Miklós bátyja. A 13. huszárezredet innen vezényelték ki az 1. világháborús frontra, ahol egy dandárban harcolt a 10. huszárezreddel.

A 10. (K. u. K.) huszárezred két szobra

Egy elfelejtett szobor

A magyar huszárság évszázadokon át az ország legnépszerűbb, legrangosabb fegyverneme volt. A magyar parasztlegényt alig érhette nagyobb dicsőség, mintha huszárokhoz sorozták be katonának. Megsárgult fényképeiket a kései unokák sok helyen még ma is büszkén őrzik. Az ország számos huszár helyőrsége közül talán egyikhez sem fűződik annyi emlék, mint Székesfehérvárhoz. Emléküket az első világháború után Székesfehérvár két szoborral is megörökítette, de közülük a város közterületén már mindkettő látható, az egyik városháza előtt a másik a Szentlélektemetőben őrzi a dicső elődök hamvait

Hova lett a másik?

Kallós Ede neves szobrász alkotása volt, akinek nevéhez fűződik a budapesti Irányi Dániel, Vörösmarty, Erkel Ferenc és számos más szobor készítése. A székesfehérvári, kivitelében, méreteiben imponáló volt. A magas talapzatra emelt - hagyományos egyenruhát viselő, karabélyát csövénél markoló huszár - távolba tekint.

A szobrot a megyeház előtt, a mostani Szent István szobor helyén állították fel. Felavatása 1925. december 11.-én, a mai Szent István téren történt, az 1914. évi híres limanowai ütközet évfordulóján,  amikor a galíciai község mellett, a tízes fehérvári a kilences és a tizenhármas huszárok vállvetve, megállították az orosz gőzhengert. Három napig tartó dicső csatában verték vissza az oroszok betörési kísérleteit, és szorították vissza őket a Dunajec mögé.

A felavatás, a német nagykövet, a megye és a város vezetőinek jelenlétében történt. A korabeli Fejér Megyei Napló írta: Limanowai hősök - a hősök emléke előtt. A vármegye háza előtt, a park fáitól körülövezve áll a kőszobor, előtte levett kalappal a nép. Az egykori díszes öltözetű tízes huszárok közül most hatszázan fekete polgári ruhában jelentek meg FEJÉR, TOLNA,  SOMOGY és BARANYA megyékből, századonként felsorakozva. Mögöttük egy csendőr díszszázad és lóháton egy huszárszázad. A beszédet Ferenc királyi herceg tartotta, a szobrot, pedig Prohászka Ottokár megyéspüspök szentelte fel.

A Szent István-szobor 1938-as elkészültékor a műalkotás átkerült a mai Budai út - Lövölde út saroképületének udvarára, Budai út 39. szám alatti épület amely annak idején laktanya volt majd az országunkban Ideiglenesen Állomásozó - Megszálló - Orosz csapatok állomáshelye is. 1995 május 17-én Mackensen vezértábornagy látgatásának 60 évfordulójára Hübner Károly úr -tábornok keresztfia, egyesületünk tiszteletbeli tagja -   felújítatta és ünnepélyes keretek között helyezték el mai helyén, a székesfehérvári Szentlélek  temetőbe

Az országos megemlékezés

1935. május 18.-án tartották az országos ünnepséget, melyről az országos sajtó is részletesen beszámolt. MACKENSEN vezértábornagy is bejelentette részvételét, melyet a Fejér Megyei Napló külön kiadásban tett közzé. Erdély oroszlánja (utolsóként védte Erdélyt) külön vonaton érkezett Székesfehérvárra.

A várost reggelre már zászlóerdő borította. A vasútállomás főbejáratát bordóbársony függöny, az útvonalat, pedig szőnyegek borították.

Fogadásukon megjelent Széchenyi Viktor főispán, Havranek József alispán, Farkas Sándor polgármester és a katonai parancsnokok.

A küldöttség először a 69-es Hindenburg-bakák szobránál tisztelgett, majd a tízes huszárok szobrához vonult.

A szobrot az ezred bajtársi szövetsége állíttatta fel és 1939. december 09.-én országos ünnepség keretében (a rádió egyenes adásban közvetítette) avatták fel, az akkor 86 éves MACKENSEN német vezértábornagy jelenlétében.

A vármegyeház két oldalán sorakozott fel a két fehérvári lovas díszszázad, a frontharcosok, a 17. és 69. gyalogezred egykori katonáiból alakított osztagok, a vitézek, a rendőrség és a csendőrség.

A szobor alatt a honvéd díszszázad és a budapesti 1. honvéd gyalogezred zenekara állt, melyet Fricsay Richárd, neves katonazenész vezényelt.

A megemlékezés a himnusz hangjaival vette kezdetét. Több méltató beszéd hangzott el, többek közt MACKENSEN-é is.

A megemlékezések után a vezértábornagy körbejárta a tér négy oldalán felsorakozott alakulatokat és küldötteket. Közben sok tízes huszárt szólított meg, egy küldöttséget, pedig meg is hívott kéthetes németországi látogatásra. Az ünnepség a Magyar Király Étteremben 300 terítékes díszebéddel végződött.

Az új szobor

Székesfehérvár 1938-ban Szent István halálának ezeréves évfordulóját szobrának felállításával kívánta megünnepelni. A bizottság erre a legalkalmasabb helynek a jelenlegit találta. A huszár szobrot tehát lebontották és átszállították a jelenlegi Budai út 39. szám alatti épület udvarára, mely annak idején honvédségi laktanya volt. Most felújítva a székesfehérvári Szentlélek temetőben található. Az ezred Székesfehérvár 1938-ban Szent István halálának ezeréves évfordulóját szobrának felállításával kívánta megünnepelni. A bizottság erre a legalkalmasabb helynek a jelenlegit találta.

 Az új 10. huszár szobor avatási ünnepsége 1939. december 9-én.

Fehérvári öreghuszárok az 1939. december 9-i szoboravatáson. Középen egykori parancsnokuk, Kozma Miklós.

Forrás: Katonai alakulatok Székesfehérvárott - Dr. Nagy Sándor

A huszár szobrot tehát lebontották és átszállították a jelenlegi Budai út 39. szám alatti épület udvarára, mely annak idején honvédségi laktanya volt. Most felújítva a székesfehérvári Szentlélek temetőben található. Az ezred bajtársi szövetsége azonban egyrészt az áthelyezést méltatlannak tartotta, másrészt időt állóbb bronz szobrot kívánt felállítani. Így került sor a Városháza előtti Pátzay lovas szobor felállítására. A szobor szokatlan stílusa sok konzervatív székesfehérvári lakos tiltakozását váltotta ki. Szerencsére TOLNA - kapva az alkalmon - bejelentette igényét a szoborra. Így kerekedett felül a józanész, és a szobor városunk egyik jelképe lett. A Városháza oldalán áll. Lábazatán az alig olvasható felírás: A magyar erő és vitézség jelképe vagyok! A tízes huszárok dicső múltjának és hősi halottainak emlékére emelt a bajtársi kegyelet, az ezred szelleme, mely örökké él. A közös huszár ezredet 1741-ben Pestvármegye állította. A világháborúban MACKENSEN huszárokhoz méltó vitézséggel vettek részt soraikban BARANYA, FEJÉR, SOMOGY és TOLNA megye fiai.

Tízes huszárok emlékműve (Székesfehérvár, Városház tér)
A pilisborosjenői kőlemezekkel burkolt talapzaton kardot tartó meztelen lovas alak, mely a magyar erő és vitézség jelképeként, Pátzay Pál 1939-es alkotása, az első világháborúban elesett fehérvári huszároknak állít emléket.

Pátzay Pál egyik legnagyobb művészi alkotása. A Városház jobb sarkán merőlegesen állította föl. Az emlékmű az épületre támaszkodhat, de attól táncosan, könnyedén lépő ló - hátán a szinte súlytalan eleganciával ülő, aktban ábrázolt lovas - mozgása folytán szolidan el is határolódik. Nem a külsőségnek, hanem a lényegnek a kifejezője. Tértől és időtől elvonatkoztatva nem a díszbe öltözött huszárt örökítette meg - ami annak idején ellenvéleményt is kiváltott - hanem az ezred szellemét fejezte ki allegorikusan....

Pátzay Pál (1896-1979)

Szobrászművész. Főiskolai tanulmányait Radnai Bélánál kezdte. Harcolt az első világháborúban, ahol parancsnokai felfedezték tehetségét és portrékat készíttettek vele. Ezek a feladatok fejlesztették ki megfigyelőképességét és emlékezet utáni mintázókézségét. A saját örömére készített szobroknak csak kis része maradt fenn, mert műterme a második világháború után elpusztult.

Csitáry Emil, a város akkori polgármestere a város nevében ezekkel a szavakkal vette át a szobrot:

Fogadom, hogy gondos szeretettel és hűséggel fogjuk utódaink számára megőrizni. Ha mi, fehérváriak elmegyünk előtte, nemcsak a tízes huszárok emléke előtt tisztelgünk, hanem a világ minden táján szétszórt, korhadó fakeresztek és jeltelen sírok előtt is.

Az ókori görögök szerint: Jaj annak a nemzetnek, mely hőseit, vértanúit nem a lelkében temeti....

És, hogy nem múló volt a Fehérvári Huszárok dicsősége, bizonyítja, hogy 1939-ben Fehérvári huszárok címmel magyar film készült, Berky Lili, Bilicsi Tivadar, Kabos Gyula, Páger Antal főszereplésével.

 Székesfehérvári laktanyájuk

A lovassági laktanya építésére a megye már 1776-ban sikertelenül kért területet a várostól, azt hely hiányában elutasította, csak 1887-ben oldódott meg, amikor felajánlotta a Budai út mentén, a régi vármegyei kórházzal szemben levő 25 holdnyi területet, sőt még 104 holdnyi gyakorlóteret is biztosított. A laktanyaépítési bizottság alkalmasnak találta a területet, annál is inkább, mert közel volt a vasútállomáshoz, másrészt az Aszalvölgy vízrendezésével a terület árvízveszélye megszűnt. Az építkezéshez még ingyen követ is bocsátott a város a megye rendelkezésére.
A laktanya Say Ferenc székesfehérvári építész és az ugyancsak helybeli Rózsa Ferenc és társai építőmesterek kivitelezésében épült. 1891 tavaszán kezdték el és 1892 szeptemberében befejezték, amely az ezredparancsnokság és egy lovas osztály befogadására volt alkalmas.

 Az építési költség közel 650 000 forint volt, melyre 625 000 forint kölcsönt vettek fel, 5,7%-os, ötven évi törlesztésre a Székesfehérvári Takarékpénztártól. Még ebben a hónapban beköltözött a 10. huszárezred tisztikara és három százada.

Az átadásra 1892 október 23.-án került sor. Székesfehérvár és Vidéke részletes tudósításban számolt be az országos hírű eseményről: Az átvevőbizottság, de az ezred is kijelentette, hogy a kaszárnya minden igényt kielégít. Alig volt ház a városban, melyet ezen a napon ne lobogóztak volna fel. Az átadáson megjelent József főherceget a laktanya előtt felsorakozott tisztikar és tűzoltóság várta díszben, mivel a főherceg egyben országos és a lovasberényi tűzoltóegyesület parancsnoka is volt. Az ünnepség tábori misével kezdődött. A kétszáz fős díszebédet a lövöldei Mihály-féle vendéglőben rendezték. Ezt séta, hangverseny követte, melyen a város ifjú szépei táncokat mutattak be. Többek között Scmall Mónika, Rajnis nővérek, Vértesy Aranka.

A Lövölde utca északi sarkán, az egykori közkórház területén 1900-ban kezdték el a huszár pótkeret laktanyájának az építését. A laktanya 25 épületből állt. A parancsnoksági és a tiszti épületek kétemeletesek, az altiszti és legénységi lakások, az őrség épülete egyemeletes volt. A többi járulékos épület földszintes volt. Épületegyüttesben megfelelő számú lóistálló és kocsiszín is helyt kapott. Az objektumot jellegzetes monarchia korabeli téglaoszlopos, vasrácsos kerítés vette körül.

A II. világháború után a megszálló szovjet csapatok használták. A rendszerváltás után az épület az enyészeté lett és jó része lebontásra ítéltetett. Épületeinek egy szárnyát újították csak fel. A volt lovassági (majd szovjet katonai) laktanya épületeinek hasznosításával a város egy oktatási centrum létrehozását tűzte ki célul. Ennek egyik szereplője a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kara, mely egy épület használójaként oktatási épületté alakíttatta át, ill. felújíttatta az épületet. Két nagy és egy kis előadóterem, könyvtár, oktatói szobák, büfé és kiszolgáló helyiségeik mellett a tetőtérben egy 17 apartmanos szállórész is helyet kapott..

Az eredeti laktanyából jelenleg a kerítés egy darabja áll, rajta emléktábla, amely őrzi a hajdan volt huszárok emlékét.

Lap tetejére